SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Czomba Sándor és Kara Ákos által benyújtott módosító indítványhoz, illetve Szilágyi Péter és Kaufer Virág indítványaihoz szeretnék hozzászólni.
Ami a szakszervezetekkel kötött megállapodás után született módosító indítványt illeti, azt kell mondanom, hogy sajnos ez nem egy szép történet. Ha visszaemlékezünk augusztusra, amikor egyáltalán napvilágra került, hogy milyen irányban kívánja a kormány a munka törvénykönyvét módosítani, akkor, gondolom, mindannyian emlékszünk arra az elemi felháborodásra és sokkra, amivel ezt az érintettek és mindenekelőtt a munkavállalókat képviselő szakszervezetek fogadták, hiszen mindenféle egyeztetés nélkül megjelent egy komplett törvényjavaslat.
Az államtitkár úr a viták során formálódó munka törvénykönyve javaslatról a végén azt mondta, hogy ez a józan ész győzelme - csak akkor azon kell gondolkodni, hogy kinek ment el az esze. Hiszen 2009 októberében - bizonyára önök is emlékeznek rá - volt egy konferencia éppen a munka törvénykönyve változtatási szükségességéről, ahol a szakszervezeti képviselők elfogadták annak a szükségességét, hogy a munka törvénykönyvét módosítani kell, rugalmasabbá tenni, a mai gazdasághoz, a mai élethez, annak szükségleteihez kell igazodni.
Ilyen előzmények után különösen érthetetlen az, hogy a munka törvénykönyve változtatásához úgy kezdtek hozzá, hogy a szakszervezetekkel nem konzultáltak, csak a törvényjavaslat elkészülte után, illetve a végén azt kommunikálták, hogy azokkal írták alá, akik egyáltalán hajlandóak voltak elismerni, hogy a munka törvénykönyve módosításra szorul. Azt gondolom, hogy ebben az értelemben a szakszervezetek közötti különbségtétel és minősítés nem valós, a velük való bánásmód, a szakszervezetek, a több millió munkavállaló érdekképviselőinek a kezelése volt ennek az ügynek a kapcsán, ami miatt a kormánynak a szükségesnél sokkal több konfliktusa volt és szerintem maradt is ebben az ügyben.
Az meg külön érdekes, hogy a történet arról szól végül, hogy a munka törvénykönyve módosításába bevettek olyan intézkedéseket, amelyek a jelenleg élő munka törvénykönyvében a munkavállalókat védték, majd az elemi felháborodás után ezekből visszavonultak, és visszaemelték a munkavállalók védelmét, például a védett kört vagy a kisgyermeket nevelőt, és ezt most úgy adják elő, mintha önök védték volna meg, csak nem tudom, kitől, mert legfeljebb önmaguktól kellett megvédeni ezeket a munkavállalókat.
Tehát úgy gondolom, hogy a szakszervezetekkel való bánás és a szakszervezetek kezelése nagyon-nagyon elítélendő és egyáltalán nem helyénvaló. Azt gondoljuk, hogy ahhoz, hogy Magyarország valóban kiemelkedjen a jelenlegi gazdasági helyzetéből, hogy a miniszterelnök úr által felvázolt célokat elérje, és az olyan munka világából, amelyben benne maradtak éppen ennek a törvénynek az előkészítése miatt a feszültségek és a bizalmatlanság, a kormány arra számíthat, hogy bizony az ilyen típusú teljesítménynövelő célok nem fognak olyan könnyen menni.
Szilágyi Péter és Kaufer Virág még próbálja menteni a menthetőt, és a munkavállalók helyzetét javítani bizonyos speciális területeken, mindenekelőtt a gyermeket nevelő nők esetében, illetve a kártérítési felelősség, a kártérítés tekintetében.
Matolcsy miniszter úr elmondta, hogy az eredetileg benyújtott munka törvénykönyve Európában a legrugalmasabb lett volna, majd amikor megkötötték a megállapodást, akkor azt mondták, hogy a harmadik helyre csúszott ezzel. Én örülök annak, hogy a miniszter úr ilyen pontosan tudja mérni, hogy a munka törvénykönyve mennyire rugalmas, és el tudja helyezni az európai munkatörvénykönyvekben, csak azt nem hiszem, hogy ezt egyáltalán meg lehet csinálni, hiszen a különböző gazdaságok különböző típusú munkaerőt, különböző típusú munkaszervezési formák szabályozását igénylik. Tehát azt gondolom, hogy egy technikailag jóval fejlettebb, tudásalapú gazdaság irányába elmozdult ország munka törvénykönyvét egy közepesen fejlett vagy felzárkózó ország gazdaságának a munka törvénykönyvéhez hasonlítani rugalmasság szempontjából nem éppen tekinthető egy tudományos kísérletnek, és azt gondolom, nincs is valós alapja.
De fenntartjuk azt a véleményünket a Demokratikus Koalíció képviseletében, amit az előző vitában elmondtunk, hogy rosszul értelmezi a kormány a versenyképességet, rossz terepen értelmezi. Magyarország jövőjéről, Magyarország gazdasági szerkezetének lehetséges változtatásáról, szükséges változtatásáról a kormánynak rossz a víziója, és sajnos nemcsak a munka törvénykönyvével viszi ebbe az irányba Magyarországot, hanem az éppen szavazás alatt lévő oktatási tárgyú törvényekkel is. Ennek következtében Magyarország nem fog tudni felzárkózni Európa fő céljaihoz, pedig a miniszterelnök úr tegnap világosan elmondta, hogy az a realitás, hogy Magyarország gazdaságának jelentős hányada az értéket az európai gazdaságba ágyazódva termeli, tehát az európai igények, az európai fő folyamatok és trendek figyelemmel kísérése és az azokhoz való csatlakozás nélkül gazdasági sikerekre nem számíthatunk.
A legnagyobb baj azonban az, hogy egy olyan munka törvénykönyvét neveznek a versenyképesség alapkövének, amelyben a versenyképesség növelésének minden árát a munkavállaló fizeti, és minden hasznát a munkáltató nyeri. Én azt gondolom, hogy olyan munka törvénykönyve, olyan változás, amelyben nem közös érdek a siker, nem közös haszon a siker és nem közös kockázat a kudarc, nem működhet hosszú távon, és nem lehet garanciája Magyarország gazdasági teljesítménye növelésének. Éppen ezért sajnálatos módon a javítások ellenére is, továbbra is azt kell mondanunk, hogy ez a munka törvénykönyve nem felel meg annak a gazdasági víziónak, amely Magyarország kilábalását jelentheti, és nem segíti, hogy Magyarország gazdasági teljesítménye nőjön.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a függetlenek soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés