SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Babák képviselő úr itt megmutatta, milyen a rossz stílus - aki képes kritizálni, miután maga hibázott -, és mi a jó stílus, az, ha valaki abszolút képtelen másfél év tapasztalatai után is szembenézni azzal, hogy valamit rosszul csinált. Pedig fájdalom, ugyanazt játsszák, mint amit az elmúlt másfél esztendőben, amikor a hatalmi struktúrának egy olyan átalakításába kezdtek, amelyben a lehető legminimálisabbra vagy éppen jelképesre kívánják szorítani az ellenvélemények megjelenítésének a lehetőségét, mondván, hogy teljesen parttalanok és tartalmatlanok a viták, önöknek küldetése van, önöket ennek a küldetésnek a teljesítésére felhatalmazták, és ne dumáljon senki bele ebbe a munkába.

Ez indulásként még akár hihetően is hangzott a választók számára, de eltelt másfél év. Önök felhasználtak 4000 vagy 5000 milliárd forintot, és rosszabb helyzetben vagyunk, mint amikor önök megnyerték a választást. Ezért azt gondolom, mégiscsak szembe kellene nézni, hogy itt most nem a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel kapcsolatban fogalmazódnak meg kritikák, hanem ennek a törvénynek az előkészítése - az az apró trükk, hogy mást küldenek el az EKB-nak és mást nyújtanak be -, hogy egy alkotmányügyi bizottsági módosítással előrevetítik annak a lehetőségét, hogy ripsz-ropsz összevonják a Magyar Nemzeti Bankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, ezek alapvetően azt a fajta viszonyt erősítik a kormányzathoz, ami kialakult a másfél évben, és a magyar társadalom egyre szélesebb körében érzékelhető: az, hogy nem hiszik el, amit mondanak.

Miniszterelnök úr meg is mondta, hogy ne figyeljünk arra, amit mondanak, azt kell nézni, amit csinálnak. Miután az elmúlt másfél évben bőségesen van tapasztalatunk arról, hogy egészen mást mondtak, meg indoklásban egészen mást mondtak, meg célként egészen mást jelöltek meg, mint amit aztán tettek, meg ami a tetteik következménye lett, csak azt tudom mondani, hogy azok a módosítások - mindenekelőtt az intézményi módosítások és hatásköri módosítások, amelyek egy konszolidált légkörben, amikor nem történik meg a választópolgárok és a parlamenti ellenzék folyamatos becsapása, átejtése - lehetnének szakmai vita alapjai is.

Én azt gondolom, Veres képviselőtársam például a maga vezérszónoklatát rendkívül higgadt stílusban adta elő, és azt mondta, hogy természetesen még a két szervezet összevonásáról is lehet érdemi vitát folytatni. De amikor az ember visszagondol csak az elmúlt két vagy három hét eseményeire, ahol teljesen nyilvánvaló volt - Babák képviselő úr állításával ellentétben -, hogy igenis, Simor András a fő probléma, ezt elmondták, megjelenítették az Országgyűlés bizottsága elé idézéssel, vagy ha az ember nézi az önökhöz közel álló intézmények, háttérintézmények, nem kormány közeli, hanem mondjuk politikai elemző intézmények hírműsorokban vagy vitaműsorokban való szereplését, teljesen világosan elmondják, hogy veszi magának a bátorságot, hogy a kormány szándékait egy nyilatkozattal azonnal lerombolja, annak a hitelességét vagy elhihetőségét.

Azt gondolom, most nehéz elhinni, hogy itt nem arról szól a történet, hogy Simor Andrást ki kell iktatni. Félreértés ne essék, nehogy azt higgyék, hogy mi szerelmesek voltunk és vagyunk Simor Andrásba, hogy nem voltak az előző kormányoknak vitái Simor Andrással, hogy nincs olyan dolog, amit másként láttunk és látunk. Csakhogy itt nem arról szól a történet, hogy Magyarországon a kormány és a Magyar Nemzeti Bank vezetői, képviselői egymással ilyen értelemben milyen viszonyban vannak, hanem arról szól a történet, hogy Európában van egy olyan kultúra, szakmai, pénzügyi és politikai kultúra, amelyben a jegybank függetlensége, amit Veres képviselő úr szerintem nagyon világosan, azzal a három elemmel megfogalmazott, nem engedi meg azt, hogy a kormányzat véleménykülönbség esetén olyan módszereket alkalmazzon, amiket egy falusi futballcsapat kapitánya tud kitalálni, ha a másik csapat valamelyik tagját vagy esetleg a saját csapatának nemkívánatos tagját akarja kiszorítani a játékból. Nem lehet ilyen módszerekkel!

Lehet nyílt vitát folytatni, lehet nagyon sok minden eszközt bevetni azért, hogy szakmailag közelebb kerüljön egymáshoz az érintettek álláspontja, de nem lehet olyanokat csinálni, hogy folyamatosan jelezzük, hogy az a szándékunk és célunk, hogy Simor András vagy megváltoztatja a véleményét és beáll a kormány gazdaságpolitikája hű szolgálójának, vagy pedig be fogjuk bizonyítani, hogy alkalmatlan, hogy méltatlan, hogy túl sokat keres, hogy off-shore cége van, a jó ég tudja, mi mindent tudnak. Én azt gondolom, ez nem eljárás. És hogy Olli Rehn ilyen gyorsan reagált erre a dologra, ez azért van, mert nem az első eset Európában, hogy Magyarország a maga demokratikus intézményi struktúrájába és mindenekelőtt a gazdasági alkotmányosságot és európaiságot biztosító intézményekbe olyan beavatkozást tesz, amely távolítja Magyarországot attól az európai működési módtól, kultúrától, bevett szokástól, ami van.

Most mondhatják önök, hogy ez a kívánatos és jó, de ha a mindennapi életünkhöz közelítünk, és azt mondjuk, hogy valamit szeretnénk megcsinálni, akkor meg kell nyerni a többieket, és meg kell győzni őket, hogy az ő érdekük is, amit csinálunk, és nem pedig azt mondani, hogy korlátolt mindenki Európában, mert nem fogja föl, hogy milyen jó, amit csinálunk.

Én azt gondolom, az a legfontosabb erőforrásunk, ami egyáltalán létezik, mert nincsenek természeti kincseink, nincs sok pénzünk, a hitelességünk lehetne az, amely Magyarországot a jelenlegi helyzetéből ki tudja billenteni, ez egy újabb szög a hitelesség koporsójába, és nem arról szól a történet, hogy szakmailag jó-e a tartalékráta új szabályozása - jó, mondom, hogy jó és elfogadható -, hanem arról szól, hogy a törvény egész szellemisége, előkészítése, az előkészítést övező különböző lépések joggal ébresztenek kételyt mindenkiben arra vonatkozóan, hogy vajon valóban egy független Magyar Nemzeti Bank a célja ennek az új törvénynek, vagy pedig valami egészen más. Mert ha megnézzük, hogy mik a konkrét intézkedések, amelyek a Magyar Nemzeti Bank külső kapcsolatrendszerét érintik, és alapvetően a Költségvetési Tanács átalakításával indokolják, de mégiscsak arról szól a történet, hogy önállóan ezután nem fejthet ki nyilvánosan véleményt, csak a Költségvetési Tanács keretein belül, a költségvetésről.

Hogy vezetői struktúra és a kinevezési rend átszabása erősíti a kormánybefolyást, hogy a monetáris tanácshoz átadott jogkörök természetesen együtt járnak azzal, hogy a monetáris tanácsba történő tagválasztásnak is megváltozott a rendje, és megváltoztak azok a szempontok, amelyek szerint választották, pontosabban: az alkalmazása sokkal kevésbé rigorózus, sokkal kevésbé követelték meg a jelöléskor és a választáskor azt a bizonyos szakmai előéletet és megalapozottságot.

Ezért azt tudjuk mondani - a Demokratikus Koalíció képviselői -, hogy ez a törvény ebben a kontextusban, ebben a folyamatban egyszerűen nem támogatható. A reakció jól mutatja, hogy Magyarország hitelessége romokban van. Sajnos, nem a kormány hitelessége, nem a kormányfő hitelessége csupán; az övé is, és ezt mindannyian sajnáljuk, mert valamennyiünknek, az egész országnak rossz. Azt szeretnénk, ha megértenék végre, másfél év után, amikor már tényleg elmentek a falig, most már beleütköztek mindenbe, hogy ez így nem mehet tovább, hogy egyszer el kell kezdeni az eddigi intézkedéseiket önkritikusan nézni, és elfelejteni az elmúlt 8 évre való hivatkozást legalább egy félóráig, hátha rájönnek, hogy ebben a másfél évben is történt hiba, nem kevés és nem kevésbé súlyos.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

(16.10)

Forrás: parlament.hu