SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lamperth Mónikához kapcsolódnék. A tegnapi bejelentések engem is megleptek, hiszen egy amúgy is, az ÁSZ által is jelentős részben bizonytalan alapokra épülő költségvetésbe újabb faktorokat vitt be, bizonytalansági faktorokat, és azt kell mondanom, hogy már megmosolyogtató szakkommentárok is megjelentek az interneten.

Mi úgy gondoljuk, hogy a hiánycsökkentés egy nagyon is támogatandó cél, de nem lehet kontár módon csinálni. Nagy kérdés az, hogy hogyan oszlanak meg ennek a terhei a vállalkozások és a háztartások jövedelmei között, illetve e két jövedelemtulajdonos csoporton belül. Az egész problematika abból ered, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája a beruházási aktivitás szempontjából legfontosabb vállalatcsoportokat aránytalanul és mértéktelenül sújtotta, és recesszióba sodorta Magyarországot. Azt gondolom, ebből kilábalni úgy, hogy most elkezdjük a hátrányos helyzetű munkaerő-piaci csoportok foglalkoztatását támogatni, nem lehet. Ugyanis ezek az eszközök akkor működnek, amikor működik a gazdaság. De ez a gazdaság nem működik.

És őszintén szólva, még senki nem adott arra választ, hogy miközben a 2010-es kormányváltáskor közmegegyezés volt a gazdasági-társadalmi szféra és a pártok között abban, hogy folytatni kell a Bajnai-kormány által elkezdett járulékcsökkentést, nem ezt tette a kormány. És most, amikor már két év összes felhalmozott problémájával kell szembenéznünk, most próbálkozik, de nyilvánvalóan csak periferiális területekre szorítva az erőfeszítéseit, nem pedig az egész gazdaságot élénkítő járulékcsökkentésre tud forrásokat, de még ezeket a periferiális csoportokra szánt forrásokat is csak nagyon bizonytalan eszközökkel tudja előteremteni. Ezt a felelőtlenséget abba kellene hagyni, és végre szakszerűen kellene a költségvetés kérdéseihez hozzányúlni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu