SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ezt már megszoktuk a kormányzattól az utóbbi időben, zárószavazás előtt mindig elkerül egy nyuszi a cilinderből, és ez a nyuszi most egy olyan javaslat, a devizakölcsönök forintosítása, az 5842/23-as, ami elsőre úgy tűnik, hogy ez egy nagyon jó javaslat. Kielégíti többek között például az OECD-nek azt az ajánlását, hogy jó lenne, ha már a devizakölcsönök problémáinál a fizetési nehézségekkel küszködőkre koncentrálna a kormány, nem pedig azokra, akiknek egyébként ilyen gondjuk nincs.
De ha alaposabban megnézzük ezt a javaslatot, akkor van vele alapvető gond, akár társadalompolitikailag, a hozzáférés szempontjából, akár gazdaságilag is. Mindenekelőtt ne feledjük, amit Rogán Antal képviselőtársunk az általános vitában elmondott a vezérszónoklatában, hogy az árfolyamgátról szóló első változat nem igazán aratott sikert a bankoknál, ezért a kormány úgy döntött, hogy megrendszabályozza őket, és előhúzta a kalapból a végtörlesztést. Azt a végtörlesztést, amelynek minden más intézkedéssel szemben az a jellegzetessége, hogy csak egy feltétele van a hozzáférésnek, az, hogy legyen pénze valakinek. (Nagy zaj. Az elnök csenget.) És ha van pénze valakinek, akkor nincs értékkorlát, nincs hitelkorlát, nincs semmiféle korlát, tehát azt lehet mondani, ha van pénzed, gyere, adok még hozzá, és a végtörlesztés kapcsán a 167 ezer érintett kilencvenvalahány százalékának svájcifrank-hiteléből egyharmadnyi hiteleltörlést eszközöltek a bankok.
Ehhez képest az eszközkezelőnél bizony komoly feltételeknek kell megfelelni, az árfolyamgát második változatánál van értékkorlát, és bizony a devizakölcsönök forintosításánál is bizonyítani kell a fizetőképesség megromlását, és csak 25 százaléknyi kedvezményt lehet kapni a hitelösszeg leírásakor. Tehát azt mondjuk, hogy ezek méltánytalan intézkedések, és 120-130 ezer olyan család van, amelynek törlesztési nehézsége van. Nekik bizony keményen meg kell felelni feltételeknek, akiket megrostál a kormány javaslata, hogy ki az, aki egyáltalán, noha komoly gondokkal küzd, segítséget kaphat. Vele szemben 167 ezer családnak számolatlanul szórta a pénzt (Babák Mihály: Ne viccelj!), 100 milliárd forint költségvetési pénzbe és 200 milliárd forint banki költségbe került a végtörlesztés.
Vannak gazdasági kockázatai is ennek a devizahitel-forintosításnak, hiszen mindössze három hónap alatt újabb, itt nem részletezett terheket ró a bankokra... (Közbeszólásra:) Öt perc.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés