DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Természetesen ennek megfelelően fogok szólni. Szeretnék rávilágítani államtitkár úr hozzászólásának kapcsán arra a problémára, amely részben a költségvetési gazdálkodás hatékonytalanságának alapját adja, hogy tulajdonképpen önök minden egyes költségvetési évet úgy terveznek, hogy az előző évi bázison fél, egy százalékkal, valamikor néhány százalékkal mozdítanak az egyes költségeken.
Státustörvénytől függetlenül, tisztelt államtitkár úr, önöket semmi nem gátolta abban, hogy egy olyan költségvetést tegyenek le az asztalra, amely képes rendet tenni a 9045 darab közfeladatban. Hányszor hangzott el ebben a parlamentben az, hogy több mint 9 ezer közfeladatot finanszírozunk?! Hányszor próbáltunk partnert találni a Pénzügyminisztériumban arra, hogy próbáljuk meg ezt a 9 ezer darab közfeladatot lecsökkenteni, de valami miatt soha nem sikerült?!
Arról beszélek, amikor ezeknek az adatoknak az összehasonlíthatatlanságáról, illetve a tervezés problémáiról beszélek, hogy ameddig nem látjuk ilyen szerkezetben a költségvetést, a költségeinket - és ezt csak a Pénzügyminisztérium tudná megcsinálni -, addig nem tudjuk végigcsinálni, nem tudjuk operacionalizálni, nem tudjuk intézkedésekre bontani a Reformszövetség javaslatát.
A másik üggyel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, államtitkár úr, hogy 2007-ben az SZDSZ letett egy 50 milliárd forintos adócsökkentési és 70 milliárd forintos költségcsökkentési javaslatot a Pénzügyminisztérium asztalára. Emlékszik, mi történt? Az történt, hogy a Pénzügyminisztérium soronként bizonyította be, hogy miért nem lehet egyik fejezetgazdától sem elvenni egyenként 2-5-10-20 milliárd forintot. Mindig mindenről be lehet bizonyítani, hogy miért nem lehet megcsinálni.
Államtitkár úr, öntől - úgy is, mint a kormány képviselőjétől - azt kérem, hogy most az egyszer kezdjünk el azon gondolkodni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), még mielőtt ránk omlik a válság, hogy mit hogyan lehet megcsinálni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés