DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Magyarországot fenyegeti egy valutaválság, az összeomlás réme. Magyarországon az adóprés olyan szoros, mint egyik kelet-közép-európai országban sem, illetve 80 százalék környékét közelíti az államadósság. Magyarország érdemi veszéllyel néz szembe, hogy adósságspirálba keveredik.

Az adósságspirál lényegét a nézők, de a politikusok is ismerik. Arról szól, hogy azért kell felvennünk újabb hiteleket, hogy az előző hitelek törlesztőrészleteit és kamatait vissza tudjuk fizetni. Ez általában halálos szorítás, nagyon nehéz kijönni belőle. Magyarország most ez elé néz. Magyarországon azért kell tehát kiadásokat csökkenteni, hogy ebből a szorításból ki tudjunk kerülni, magyarul: az adósságterheket csökkenteni tudjuk, hogy el tudjuk kerülni az összeomlást, és tudjuk csökkenteni az adókat. Az adócsökkentésnek egy, általában a baloldal által kedvvel kritizált elemére mutatnak rá: a magasabb jövedelműek adószintjének csökkentésére.

Szeretném elmondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy tanulhatunk Románia és Szlovákia példájából. Az egykulcsos adó bevezetését követően azt tapasztaljuk, hogy az állam bevételei növekedtek. Egyébként az állam szociális célokra fordítható kiadásait is növelni tudta ezzel párhuzamosan. Mindez azért van, mert a magasabb jövedelműek egy tisztességes mértékű adót be tudnak fizetni. Egy olyan elvonást, ahol 10 forintból hetet elvonunk a magas jövedelemből, ott egészen egyszerűen senkinek nem érdeke a többletteljesítmény, senkinek nem érdeke a többletadó-befizetés.

Szeretném tehát még egyszer elmondani, hogy ez a fajta, az egy kulcs irányába ható adó a legtisztességesebb, legkorrektebb és egyben legigazságosabb adófajta, és azt is el szeretném mondani, hogy éppen azért kell elkerülnünk a válságot, hogy azzal a szociális-társadalmi válsággal, amit önök vizionálnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - joggal vizionálnak - ne kelljen Magyarországnak szembenéznie.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu