ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én szeretném Kóka frakcióvezető úr figyelmét felhívni arra, hogy Bencsik János képviselőtársam többszöri kétperces hozzászólásában mindig az eredeti, általa elmondott szöveget próbálta meg idézni. Úgy érzem, hogy ön ezt a gondolatot, amit elmondott, nem képes teljes egészében megérteni. Ezt mondom azért is, mert most, az utolsó mondataiban fogalmazott úgy, hogy több száz milliárdot ruháztak be.
Gáz - tessék megnézni! Ki szolgáltat Magyarországon? Milyen tulajdoni hányaddal rendelkezik a háttéranyacég? Ugye? Nagymértékben állami tulajdonnal.
Nézzük az energiaszolgáltatás területét: ki rendelkezik nagyobb mértékben mint anyaország - fogalmazzunk így - tulajdoni hányaddal? Nem akarom a neveket elmondani, ön is nagyon jól tudja, hogy hány százalékban részese az ottani állam annak a szolgáltatói szektornak, amely Magyarországon szolgáltat.
A másik: a gázberuházásokat általában Magyarországon a kilencvenes években a lakosság, az önkormányzat és az állam finanszírozta meg, majd utána jött a szolgáltató, amikor privatizálva lett, akkor megkapta a kész beruházások által finanszírozott nagyságrendet maga a szolgáltató. De ugyanígy a csatornázásnál is: állampolgárok, önkormányzatok és állami forrás. Most 2004-től európai uniós források is társulnak hozzá. De ugyanígy a hulladékkezelés is, önkormányzatok, állami forrás - meg lehet nézni.
Tehát amikor ön arról beszél, hogy hány száz milliárdot ruháztak be; az elmúlt időszak súlyos időjárási viszontagságaiból adódóan, ami volt Zalában, Veszprém megyében, meg lehet nézni, milyen villanyoszlopok törtek ketté egy 70 kilométeres széljárásnál, ami ezelőtt 70 vagy 50 évvel épült. Tehát mekkorát ruháztak be? Tegye fel önmagában a kérdést, képviselőtársam!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés