DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden szeretnék a vita végén zárszót mondani. Örömmel állapítottam meg, hogy a kormány benyújtott iparjogvédelmi kérdéseket szabályozó csomagjával, a három törvényjavaslatból álló csomagjával az Országgyűlés valamennyi frakciója alapvetően egyetértett, kifejezésre juttatva azt, hogy az Országgyűlés is elismeri a szellemi tulajdonnak és azon belül az iparjogvédelemnek a gazdaság fejlődésében, versenyképességének biztosításában betöltött szerepét.

A három törvényjavaslathoz összesen egyetlen módosító javaslat érkezett, amely a szabadalmi bejelentések államtitokká minősítésére vonatkozó ma hatályos rezsimet módosító szabályokat emelte volna ki a törvényjavaslatból, egyúttal a szabadalmi törvény ma hatályos szövegéből is kivéve azt. Ezzel a megoldással, különösen azért, mert alternatívákat nem nyújtott a kezelni kívánt probléma megoldásához, a kormány nem értett egyet, és a törvényjavaslatok tárgyalására kijelölt bizottságok sem támogatták.

Tisztelt Országgyűlés! Bízom abban, hogy az elmondottak alapján sikerült megnyugtatóan jeleznem, hogy a törvényjavaslatok az iparjogvédelmi eszköztár előremutató módosítását, bővítését hozzák a jogrendszerbe, és a lehető leginkább az érintett piaci és egyéb szereplők érdekeinek kiegyensúlyozott érvényesülését szolgálják.

Kérem a tisztelt Országgyűlést, támogassa a törvényjavaslatok elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu