DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tudjuk, hogy a múlt héten is nagyon nehéz és szomorú adatok kerültek napvilágra a gazdaság állapotáról. Elég csak az építőipar teljesítményéről beszélni, amelyik januárban 17 százalékkal esett vissza, de beszélhetnénk a nettó átlagkereset 6,9 százalékos vagy a bruttó átlagkereset 5 százalékos csökkenéséről. Azt is tudjuk, hogy az uniós források nehezen érkeznek meg Magyarországra, és nehezen jutnak el vállalkozásokhoz, önkormányzatokhoz vagy valósulnak meg belőlük különböző beruházások.
(15.50)
Most mégis azt látjuk, hogy vannak kivételek. Vannak kivételek, akik még a megszorítás időszakában is bizony hozzájuthatnak állami vagy uniós forrásokhoz, ráadásul vissza nem térítendő támogatásokhoz. Tudjuk, hogy vannak közöttük olyan cégek is, amelyek tulajdonosai között találunk kormánypárti képviselőt. Nem tudom, hogy maga a tény a megdöbbentőbb-e, vagy az, hogy napok óta a kormány erre a kérdésre nem reagál, az üggyel nem foglalkozik, és nem tudjuk, hogy mi az álláspontja.
Ezért joggal tehetjük fel a kérdést, hogy elfogadhatónak tartja-e a kormány, illetve akár az államtitkár úr személyesen is, hogy miközben az emberek egyre nehezebben élnek, idáig alig látszanak az uniós források, közben vannak, akikhez ezek az uniós források közel félmilliárd forint értékben jutnak el. Morálisan, politikailag ez felvállalható-e? - kérdezem, államtitkár úr.
Ön nem ismerős Fehérváron, vagy nem tudom, mennyire ismerős, nem tudom, hogy tudja-e, hogy ettől néhány száz méterre van egy másik ingatlan, amit nemrégen kapott vissza az önkormányzat az államtól, és amely szintén egy nagyon szép műemléki ingatlan, amely régen szintén szállodaként működött. Évek óta a szocialista városvezetés nem pályázati úton, adott esetben forrást szerezve ennek a felújításán töri a fejét, hanem értékesíteni szeretné azt.
Helyesnek tartja-e a kormány, hogy nem egy ilyen köztulajdonban lévő ingatlanra kér és kap pályázati forrásokat egy önkormányzat, hanem magánvállalkozások projektjeit finanszírozzuk, ahol ráadásul egy kormánypárti képviselő a tulajdonos?
Köszönöm előre is a választ. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés