DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, amivel minden ilyen témában szoktam, hogy a gyűlöletbeszéd elleni hatékony fellépés igenis szükséges, és igenis nem elégséges a jelenlegi hatályos jogszabály, ami az ilyen jellegű magatartásoknak egy bizonyos körét tiltja.
Szükséges a gyűlöletbeszéd elleni fellépés büntetőjogi úton is, azaz az ilyen magatartások büntető törvénykönyvben történő szankcionálása is. Azt is hozzáteszem, sajnos mindig hozzá kell tennem, hogy sajnos egyre inkább szükség van erre. És azt is hozzáteszem, amit mindig el szoktam mondani ilyenkor, hogy nem fogjuk, és nem fogom addig feladni, amíg ez nem teljesül. Örülök nagyon a kormány kezdeményezésének.
Ezen túl nem kívánom megismételni mindazokat, amiket korábbi országgyűlési viták során elmondtam, részben itt a parlamentben, részben természetesen a nyilvánosság előtt, illetve a bizottsági üléseken. Az akkor általam kifejtett érvek a mai nap is érvényesek, sőt talán még aktuálisabbak, mint bármikor máskor.
A konkrét javaslatról szeretnék néhány szót ejteni viszont. Meggyőződésem az, és továbbra is úgy gondoljuk, hogy a hatályos alkotmány rendelkezései mellett is lenne lehetőség a mi jogértelmezésünk szerint - és itt ezt nagyon kiemelném: a mi jogértelmezésünk szerint - a gyűlöletbeszéd elleni büntetőjogi fellépés megalkotására. Az Alkotmánybíróság többségi álláspontja azonban nem ez. Ezt viszont értelemszerűen kénytelenek vagyunk elfogadni, ezért szükséges és ezért szerencsés az, hogy a kormány beterjesztette az alkotmány módosítására irányuló javaslatát.
Megjegyzem egyébként, hogy a legutolsó alkotmánybírósági határozat, amely ebben a témában megszületett, már először egyébként 15-18 éve, nem egyhangúlag került elfogadásra, hanem ahhoz két párhuzamos és egy különvéleményt csatoltak az alkotmánybírák, akik részben vagy abszolút nem értettek egyet a többségi határozattal. Hangsúlyozom, ez először volt így, és ezekben a határozatokban többek között megfogalmazzák azt az alkotmánybírók, hogy szükségesnek tartanák az Alkotmánybíróság véleménynyilvánítással kapcsolatos gyakorlatának a felülvizsgálatát, átértékelését; megtartani belőle azt, ami jó, viszont megváltoztatni azt, ami szükséges a gyakorlat kialakulása óta eltelt húsz év eseményei és történései, társadalmi változásai miatt.
(13.40)
Két alkotmánybíró egyébként osztotta azt az álláspontunkat, hogy a jelenleg hatályos alkotmányos szabályok mellett is megalkotható a büntetőjogi fellépés, azonban úgy gondoljuk, mivel iránymutatást ebben a határozatban sem adtak arra, hogy milyen módon tartják ezt elképzelhetőnek, ezt az utat választani túlontúl kockázatos lenne.
Kiemelném az alkotmánybírsági határozatból azt, amire Csákabonyi Balázs képviselőtársam és az államtitkár úr is utalt, illetve amit valóban Kovács Péter alkotmánybíró fogalmaz meg a párhuzamos véleményében, hogy azokat a magatartásokat tiltani, amelyeket egyébként a korábbi törvényjavaslatunkban büntetni kívántunk, Magyarországnak - ezt egyértelműen, fehéren feketén leírja - nemzetközi jogi kötelezettsége. Ha mi másként gondoljuk, ha a jogalkotó ezt másként gondolja, mert természetesen teheti így, akkor megvan az a lehetősége, hogy mondjuk, kilép az ENSZ-ből, vagy felmondja az ENSZ-egyezményeket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, azért azt mi sem gondoljuk komolyan, hogy ez lenne a követendő út, és ezt nemcsak mi nem gondoljuk így, hanem azok az ellenzéki képviselőtársaim sem gondolják így, akik ma ezt az alkotmánymódosítást nem támogatják, és akik nem támogatták a korábbi javaslatainkat sem. Ehhez képes szintén az alkotmánybíró úr véleménye alapján az a megoldás kínálkozik, amelyet ma a kormány választott, nevezetesen: az alkotmányt módosítja, és ilyen módon hozzáigazítja a magyar jogrendszert a nemzetközi elvárásokhoz, azokhoz a nemzetközi elvárásokhoz, amelyeket Magyarország mint szuverén állam, saját maga vállalt, s ezzel együtt vállalta azt, hogy a saját jogrendjét hozzáigazítja az abban foglaltakhoz.
Reagálnék arra az érvre, amit nagyon sokan hangoztattak, és a parlamenti vitában Salamon képviselőtársam is megtette, hogy miért próbálkozunk itt mi új megoldásokkal, amikor erre már van, nevezetesen a közösség elleni izgatás tényállása szerepel a büntető törvénykönyvben, ezt lehetne és kellene alkalmazni. Már sokszor elmondtuk azt, és határozott véleményem, hogy a magyar bíróságok ezt a jogszabályt nem megfelelőképpen alkalmazzák. Ez nem csak az én véleményem, az Alkotmánybíróságnak is ez a véleménye, a határozatban - hangsúlyozom, a többségi határozatban - ez fehéren feketén szerepel, benne van. Azonban azt is tudnunk kell, hogy a magyar alkotmányos berendezkedés nagyon helyesen olyan, hogy a hatalmi ágak megosztottak, azaz a törvényalkotó nem szólhat bele abba, hogy a bíróságok hogyan értelmezzék a jogszabályokat; illetve ha és amennyiben a bíróságok a jogalkotó szerint nem megfelelően alkalmaznak egy jogszabályt, egyetlen megoldás kínálkozik, az, hogy azt meg kell változtatni.
Az államtitkár úr elmondta, és nagyon osztom ezt a véleményt, hogy amennyiben a mi álláspontunk szerint helyesen alkalmaznák a bíróságok a közösség elleni izgatás tényállását, akkor sem lenne elégséges a jogszabály arra, hogy megfelelőképpen a nemzetközi egyezményeknek és egyébként a mi elvárásainknak megfelelően hatékonyan gondoskodni tudjanak arról, hogy a közösségek emberi méltósága ne sérüljön meg. Én ugyanis nem tudom azt elfogadni, hogy csak akkor lehessen valakit megbüntetni, csak az legyen tilalmazott magatartás, hogyha valaki, mondjuk, egy társadalmi csoport kiirtására, megverésére, elűzésére buzdít, mert ma körülbelül erről van szó, és erről lenne akkor is szó, hogyha a bíróságok az Alkotmánybíróság által javasolt módon alkalmaznák a közösség elleni izgatás tényállását.
Nem gondolom elfogadhatónak azt, hogy a magyar jogszabályok megengedjék, hogy társadalmi csoportokat szabadon gyalázhassanak, és kirekesztő megnyilvánulásokat hangoztathassanak nagy nyilvánosság előtt. Nem gondolom, és bárki bármit mond, én nem tudom azt elfogadni, hogy a magyar jogrendszer az ilyen jellegű magatartásokat ne tiltsa, és ne gondoskodjék megfelelőképpen ezen magatartások tiltásával a közösségek emberi méltóságának a védelméről.
Felteszem a kérdést, tisztelt képviselőtársaim: akkor, ha elfogadjuk azt, és talán ezt nem vitatja senki, hogy nemzetközi kötelezettségünk van lépni ebben a kérdésben, akkor ezt a problémát hogyan kívánják megoldani? Milyen javaslatuk van arra, hogy ebből a csapdából kiszabaduljunk és kilépjünk? Nem én mondom, hogy nem jó ez a szabályozás, hanem a nemzetközi szervezetek, az Unió, az Európa Tanács, az ENSZ marasztalnak minket folyamatosan, és kifogásolják a nem megfelelő szabályozást, ami Magyarországon ebben a témakörben hatályban van.
Tehát mi a megoldás? Lépjünk ki az ENSZ-ből? Vagy mondjuk fel a nemzetközi egyezményeinket? Ez a megoldás? Vagy netán lépjünk ki az Európa Tanácsból? Ez a megoldás? Vagy akkor mi a megoldás? Az a megoldás, hogy időről időre viseljük el azt, hogy kioktatnak minket arról, hogy évtizedek óta nem vagyunk képesek hozzáigazítani a jogrendszerünket a saját magunk által vállalt nemzetközi elvárásokhoz? Ez a megoldás? Nos, én egyiket sem tekintem annak. Ha mindezeket mérlegre tesszük, akkor úgy gondolom, ma az egyetlen lehetőség a Magyar Országgyűlés előtt, hogy a kormány által beterjesztett alkotmánymódosítást elfogadja, és az alkotmánymódosítás által lehetővé tett keretek között megalkotja a közösségek méltósága védelmében a gyűlöletbeszéd elleni hatékony fellépéshez szükséges büntető jogszabályokat.
Nagyon kérem, képviselőtársaim, fontolják meg ennek a javaslatnak a támogatását, és kérem, hogy az általam elmondottak szerint és annak alapján változtassák meg véleményüket.
Köszönöm szépen.(Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés