DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés őszi ülésszakának utolsó ülésnapján napirend előtt a KDNP nevében, eltérően az ilyenkor szokásos, parlamenti félévet összefoglaló véleménytől, egy konkrét ügy, a Bábolnai Ménesbirtok súlyos problémáinak feltárásával világítottam rá a kormányzati felelősségre, adott esetben néha a felelőtlenségre. Tettem ezt azért, mert a KDNP, bízva a nyilvánosság erejében, ellenzéki pozícióból is mindent elkövet a még meglévő nemzeti kincseink megőrzése érdekében.
A ménesbirtok ingatlanjainak jelentős részét a CIB Banknál évek óta fennálló, többször átütemezett, mintegy 360 millió forint kölcsön veszélyezteti. A legutóbbi átütemezés december 12-én történt, 2009. május 15-éig egy újabb, nagy értékű ingatlan bevonásával a jelzálogba. Ugyanakkor tudomásom szerint még decemberben kormányhatározat született arról, államtitkár úr is beszélt erről, hogy a Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi kölcsön formájában biztosítja az ominózus tartozás megfizetését. Megjegyzem, a szóban forgó kölcsön felvételére azért volt szükség, mert a ménesbirtok 2003-2004-ben önöktől nem kapott állami támogatást, ezért nem tulajdonosi kölcsön, hanem támogatás formájában kellene lehetővé tenni a ménesbirtoknak az adósságtörlesztést, mert az állam így törlesztené a több éve fennálló képletes adósságát a ménesbirtokkal szemben.
Kérdezem: miért nem hajtják végre a decemberben hozott kormányhatározatot? Miért nem fizetik vissza a CIB Banknak a kölcsönt? Milyen spekuláció áll az időhúzás mögött? Talán valakik arra várnak, hogy a bank kezére jussanak a jelzáloggal terhelt ingatlanok?
Várom válaszát. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés