BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Sajnálom, hogy Szabó képviselő úr éppen elhagyta az üléstermet, mert a hozzám címzett megjegyzésére kívánok reflektálni, de majd utólag elolvassa a jegyzőkönyvet. Az egész egyszerűen nem igaz, amit a képviselő úr állított az adatszolgáltatással kapcsolatban. Én tényadatokat említettem, amelyek bárki számára hozzáférhetőek az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisából. Ez az egyik megjegyzésem.

A másik pedig: az önök miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc volt az, aki hírhedt őszödi beszédében ismerte el, hogy hazudott éjjel, nappal, délben, és trükkök százait alkalmazta, amelyekről jobb, ha önök nem tudnak; ugyanezt tette Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszterük. Úgyhogy jó lenne, ha a saját házuk táján söprögetnének mindenekelőtt. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu