PETTKÓ ANDRÁS (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem véletlenül én ehhez az 1. vitaszakaszhoz nyújtottam be a módosítási javaslatomat, mert amit az MSZP-s képviselőtársaim javasolnak és mondanak kapcsoló módosítási javaslatként - tehát már be van adva a Ház elé, de a képviselőtársaim ezt még nem kaphatták meg -, egy technikai jellegű dolog. Amit július 1-jéig elszámoltak - akár Kékesi képviselőtársam is azt mondja -, ami július 1-jéig kifizetésre kerül, ott 20 százalék maradna, július 1-je után pedig 25 százalék.

Én pedig azt képviselem, és azt mondom - ez egy harmadik dolog -, hogy ezeknél, ahol július 1-jéig a foglalás megtörténik, ezekre az ingatlanokra maradjon meg a 20 százalék, hiszen jó néhány olyan lakást vásárló, lakást és ingatlant vevő ember van, aki erre számolta ki, erre építette föl az egész hitelállományát, az egésznek a lépéseit. Elképzelhető az, hogy nem is most kell kifizetnie, hanem csak, mondjuk, másfél vagy két év múlva, addig, ő azt gondolta, hogy a feleségével félrerak havi 30-50 ezer forintokat, amiből összejön az egész pénzösszeg. Abban az esetben, ha az eredeti törvényi szabályozás kerül elfogadásra, akkor, mondjuk, egy 8 millió forint plusz áfás kis, egyszobás lakásnál ez 400-500 ezer forintos különbséget fog jelenteni.

Ezért raktam én ide be az 1. szakaszhoz, hogy tulajdonképpen az eddig a határnapig lefoglalózott lakások esetében maradjon meg az eredeti szabályozás. Értem, a képviselőtársaim a másik szakaszba rakták, mert ők technikai jellegűként képzelték el ezt az egész kérdést.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu