GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A mezőgazdaság szereplőit most nagy valószínűséggel jobban érdekli az, hogy lesz-e eső a héten vagy nem, mint az, hogy miről vitatkozunk mi itt a parlamentben, hiszen ez sokkal többet tud ártani, mint bármilyen jó vagy bármilyen rossz kormány. De hát a mi szakmánk már csak ilyen.
Az informatikai problémára utalva rögtön szeretném jelezni - hiszen erről ma egy bizottsági ülésen lesz beszámolás -, hogy a rendszer a múlt hét csütörtöke óta teljesen hibátlanul működik, és semmi problémát nem fog okozni a május 15-ei beadási határidő, de erről az MVH elnöke nyilván majd részletes tájékoztatást fog adni. Való igaz, a keresztmegfelelés idei bevezetése kapcsán az elején voltak kapacitásbeli problémák, de ezeket azonnal elintéztük. Ez igaz volt a kormányzati portálra és a saját rendszerünkre is. Minden évben újabb elemek jönnek be a támogatáskérelmi rendszerbe, ami nem rajtunk múlik, hanem általában az uniós szabályokon. De azt is tudni kell, hogy eddig minden évben tudtuk - nem élesben - tesztelni a rendszert.
Az idén az SPS-sel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés elhúzódása, majd elmaradása miatt ebben a dologban később tudtunk lépni. Bíztunk benne, hogy ez a kérdés megoldódik. Mivel nem szerettünk volna 800 millió eurót kockáztatni, úgy döntöttünk, hogy mégis elindítjuk, de való igaz, hogy két hét késésben voltunk a rendeletalkotással, s alapvetően ez okozta a problémát. Mindenkitől elnézést kérek, aki ebbe beleszaladt, és eredménytelenül tudott bemenni ebbe az informatikai rendszerbe. Ez a kérdés az elmúlt hét csütörtöke óta rendeződött.
Képviselő úr az exportról is beszélt. Való igaz, hogy 2002 óta megdupláztuk az exportot. Mivel az export idei dinamikája pontosan ugyanolyan, mint volt korábban, ezt már nem lehet az intervencióra fogni. Én azt látom, hogy az ágazat megfelelő módon tudott lépni, nagyon sok fejlesztési programot hajtottunk és hajtunk végre, és minden finanszírozási ügyben próbálunk a termelőknek segíteni, ami egy olyan pénztelen világban, amit a gazdasági világválság okozott, azt eredményezi, hogy a korábbi négy-öt ajánlat helyett most egy banki ajánlatot is nagyon nehéz szerezni azoknak, akik beruházni szeretnének. Ez azért nagyon fontos, mert az a sokat szidott Új Magyarország vidékfejlesztési program, amiről nagyon sokat vitatkoztunk itt a parlamentben is, hogy jó célokat tűztünk-e ki vagy sem, jelenleg ott tart, hogy az 1300-1400 milliárd forintnak nagyjából a fele már a termelők kezében van. Most azt kell segítenünk, hogy ezek a beruházások valóban megvalósuljanak, mert az is tény, hogy a mintegy 600 milliárdnyi támogató határozatból körülbelül 150 milliárd forintot fizettünk ki, de csak azért, mert ezzel kapcsolatban nem nyújtottak be elszámolást, hiszen a beruházások egy része finanszírozási okok miatt jelenleg áll. Ezért is indítottuk el az előlegprogramot, nagyjából 15 napjuk van a termelőknek arra, hogy ezzel éljenek, hiszen 20 napos időtartamot adtunk arra, hogy gyorsan tudjunk forrásokat biztosítani. Úgy gondolom, ez újabb 100-150 milliárd forint fejlesztési előlegforrást jelenthet az ágazatnak, ami azt eredményezi, hogy akiknél csak az előfinanszírozással volt probléma, azok nyilván el fogják kezdeni a beruházásaikat.
Azt is szeretném jelezni, hogy kifizetési ügyekben - legalábbis a közvetlen kifizetéseknél - semmilyen elmaradásunk nem volt, mindig határidőben, sőt általában az európai országok első harmadában tudtuk kifizetni ezeket a támogatásokat, még akkor is, ha sok olyan ügyfelünk van, akik bizonyos probléma miatt nem kapták meg januárban vagy februárban ezt a pénzt, hanem csak márciusban. Azért azt szeretném hangsúlyozni, hogy az Európai Unió pontosan a szigorú kontroll miatt ennek a kifizetésére június 1-jei határidőt biztosít. Persze, lehet hergelni az embereket azzal, hogy nem fizetünk időben, de Európában általában senki nem kezdi meg decemberben ezeknek a forrásoknak a kifizetését. Mi az idén is ezt tervezzük, decemberben mindenképpen elindítjuk a forrásokhoz való jutást.
Tény és való, hogy az ágazat kerete a közvetlen támogatásoknál, a nemzeti kiegészítésnél csökkentésre került, de látva a bérleti szerződéseket és azt, hogy Magyarországon a terület 70 százalékának a megművelése bérleti jogviszonyban történik, e forrás egy része - amit most hiányolunk a rendszerből - általában a bérbeadók kezébe ment volna, hiszen - mint mindenki tudja - úgy vannak a bérleti szerződések, hogy nagyjából a támogatási összeggel arányos bérleti díjakat kérnek el a termelőktől. Ez területenként nyilván más és más, ami persze nem azt jelenti, hogy ez a pénz nem hiányzik, de nem biztos, hogy azonnal a kezükbe került volna.
Ezért választottuk azt a megoldást, hogy azon az ágon, ahol az állattenyésztést tudjuk segíteni - és nem érinti ilyen típusú elvonás -, ott egyáltalán nem volt csökkenés, hanem célzottan 19 milliárd forinttal növeltük a nemzeti támogatást azokra az ágazatokra, amiket az állattenyésztés érint. S nagyon remélem, hogy jövőre el tudjuk indítani az SPS-rendszert, ami sokkal nagyobb mozgásteret biztosít, és azokat az ágazati problémáinkat, amelyek alapvetően ezt a lehetetlen helyzetet okozzák, ami általában gabonatúltermeléshez vezet, tudjuk majd korrigálni, de ehhez nagyobb megértésre és konszenzusra lenne szükség az ágazatban.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés