FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság április 28-i ülésén tárgyalta meg a T/9354. és a T/9355. számú törvényjavaslatokat. A bizottsági ülésen a szabályozás szükségszerűségével kapcsolatban nem merült fel ellenvetés. A közigazgatási eljárásról szóló törvény tavaly őszi nagy léptékű módosítása szükséges következményként hozta magával az ágazati joganyag teljes felülvizsgálatát és a jogharmonizáció igényét. Ennek a céljai nyilvánvalóan a koherenciateremtés, a felesleges szabályozási párhuzamosságok megszüntetése, a tevékenységet nehezítő adminisztrációs terhek csökkentése, az egyszerűbb ügyintézés lehetővé tétele és nem utolsósorban az elektronikus ügyintézés lehetőségének biztosítása a hatósági eljárások során.
A szabályozásból, azt gondolom, egyértelműen kitűnik, hogy a cél a diszkriminációmentes szolgáltatási szabadság biztosítása, ami a belső piaci szolgáltatásoknál már kívánalomként fogalmazódott meg. Mezőgazdasági szempontból is rendkívül fontos az Európai Parlament és a Tanács által megfogalmazott és a 2006/123. irányelvben rögzített célok megvalósulása, így az egységes belső piac létrehozása, a szolgáltatások ellenőrizhetősége és a fogyasztók érdekeinek a védelme. Ezek a célok megjelennek az ágazati szabályok megfelelő módosítása révén, többek között az agrártárgyú törvények módosításánál, a vízgazdálkodásról szóló törvény esetében, a környezetvédelem általános szabályainak változásainál, a vadvédelemről, vadgazdálkodásról és vadászatról szóló törvény kapcsán, sőt a földmérési és térképészeti tevékenységet illetően is. Módosítja emellett az állatok védelméről, a növényfajták állami elismeréséről, a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló törvényeket is.
(12.20)
Az előterjesztő képviselője a bizottsági ülésen nyomatékosította, hogy például a géntechnológiai törvényt nem érinti a javaslat, mert későbbre tervezi a kormány egy átfogó módosítás tervezett előterjesztését. Az agrárpiaci rendtartás módosítását is egy koncepcionális egységben tervezi benyújtani az illetékes szaktárca.
Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság rövid vitát követően, 12 igennel és 10 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatokat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés