DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bár nem tartozik szorosan az én szakterületemhez a tárgyalt kérdés, mégis fővárosi képviselőként felfigyeltem egy módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslatra. A T/9397/2. és 3. számú módosító javaslathoz kapcsolódó módosító javaslatot nyújtott be Hagyó Miklós képviselőtársam, aki gyakorlatilag a Kkt. 21. § (1) bekezdésének f) pontját kívánja kiegészíteni a "korlátozására" szóval, amelynek a jelentősége igen nagy.

A problémát a fővárosban az okozza, hogy a nagy súlyú tehergépjárművek behajtanak olyan védett övezetekbe is, ahova erre csak engedéllyel lenne jogosultságuk. Ez nemcsak a károsanyag-kibocsátás miatt okoz nehézséget, de fokozottan igénybe veszi a főváros útjait, és amúgy is komoly problémát okoz a közlekedési szempontból túlterhelt fővárosban. A behajtás engedély hiányában jelen pillanatban is szabálysértésnek minősül, azonban mindannyian tudjuk, a jogszabályok annyit érnek, amennyire be lehet őket tartatni. Márpedig a tapasztalat azt mutatja, hogy ezt a magatartást nem lehet hatékonyan szankcionálni, és nem - ha úgy tetszik - az anyagi jogi hiányosságok miatt, hanem azért, mert nem lehet érvényt szerezni ennek a szabálysértési paragrafusnak.

Az objektív felelősség ténye persze kérdéseket vet fel, de ha már létezik ez a kategória, akkor feltétlenül erre a problémakörre is ki kell terjeszteni a szabályozást. Hagyó Miklós képviselőtársam javaslata erre tesz kísérletet, és lehetőséget ad arra - ha az Országgyűlés ezt a kapcsolódó módosító javaslatot elfogadja -, hogy a vonatkozásban, amit az imént említettem, a kormányrendelet módosításra kerüljön, és hatékonyabban fel lehessen lépni az ilyen szabályszegő magatartást tanúsítókkal szemben.

Ehhez kapcsolódóan szeretném megjegyezni, hogy bár ennek az előterjesztésnek a keretein túlterjeszkedett volna, de képviselőtársammal egyeztetve módosító képviselői önálló indítványt szeretnénk benyújtani a buszsávok jogosulatlan használata vonatkozásában, amely téma szerint szintén a most tárgyalt javaslatot érinti, azonban - ahogy mondtam - jogszabályi lehetőség nem volt arra, hogy ezt módosító javaslat vagy kapcsolódó módosító javaslat formájában megtegyük, ezért most jelzem, hogy önálló képviselői indítvány formájában fogjuk megtenni.

A kapcsolódó módosító javaslat elfogadását pedig ajánlom a tisztelt Országgyűlés figyelmébe, és javaslom, hogy azt a módosító javaslatokról szóló szavazáskor fogadja el.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu