GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köztársaságunk rendőrségének alapvető feladata a közbiztonság, a közrend védelme. Feladatát, vagyis közbiztonságunk védelmét a jogszabályok keretei között, az alapvető emberi és szabadságjogok tiszteletben tartásával kell ellátnia. Bizony ez a kormányzati ciklus nem egyszer állította komoly próbatételek elé a rendőrséget. Gyenge pont volt a tüntetések, zavargások, rendbontások és mellettük a megemlékezések kezelése, biztosítása 2006 őszén. Bizony nem elegen és kellő erővel tették szóvá akkor liberális oldalon a rendőri túlkapásokat és az eseményekben a rendőri vezetés felelősségét.
Azóta a rendőri vezetés megváltozott, és sokat tanult. A rendőrség bizonyította, hogy képes a tudatos rendzavarókkal szembeni határozott, jogszerű intézkedésekre. Persze, voltak újabb próbatételek 2006 ősze óta is, például a jogaik érvényesüléséért kiálló melegek törvényes demonstrációjának a biztosítása, ahogy újra és újra próbatétel a nyílt rasszista megnyilvánulásokkal, agresszióval szembeni fellépés, és próbatétel az erőszakos cselekmények elkövetőinek a feltárása, amely bizony a romák elleni sorozatos cselekmények esetében ez idáig eredménytelen.
A jogtisztelő állampolgárok biztonságérzetére kihat e jelenségekkel szembeni határozott fellépés, a rendőri, nyomozói munka eredményessége, biztonságérzetünket azonban újabban egy nyugtalanító jelenség tovább gyengíti. Egy olyan jelenségről van szó, amely jogállamokban, közrendért felelős testületekben elfogadhatatlan. A nyíltan neonáci, Nemzeti Arcvonal nevet viselő szervezet arról értekezik, hogy a legtettrekészebb hazafiak, vagyis a szélsőséges, radikális jobboldali szervezetekhez kötődő személyek beépültek a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendőrség testületeibe. Lódításként is kezelhetnénk - bár ilyesmivel nem illik viccelni -, ha nem ismernénk a TMRSZ, azaz a tettre kész rendőrök szakszervezetének tevékenységét.
Tisztelt Országgyűlés! Nem egy akármilyen testületben létező marginális jelenségről van szó. A tettre kész magyar rendőrök szakszervezete több mint 5200 tagot számlál, a szakszervezeti tagok száma több, mint a teljes rendőri állomány egytizede, akiknek döntő többsége - reményeink szerint - nem nézetazonosságból, hanem az érdekvédelmet várva lett e szakszervezeti tömörülés tagja. A szakszervezet főtitkára azonban a Jobbik pártlistáján indul az EP-választásokon, lapjának főszerkesztője zsidók által szított magyar-cigány polgárháborúkról vizionál, honlapjukon a legsötétebb éveket idéző náci mondatok olvashatók. Sajnos, hosszasan lehetne őket citálni, de nem ide valók.
Az ügyészség és a rendőrség viszont eddig érzékelhetően nem lépett fel ezzel a jelenséggel szemben. Meggyőződésem, hogy a szélsőségesek elleni fellépés kormányzati vagy jogalkalmazói szinten nem állhat meg az aggodalmaskodásnál, vagy ami leggyakoribb - és ennél is rosszabb - a jogalkotókra mutogatásnál.
Tisztelt Országgyűlés! Nem az alkotmányunkkal, a törvényeinkkel van baj akkor, amikor a Várban holokauszttagadó újnácik tüntetnek háborítatlanul az auschwitzi haláltábor kifordított jelszavával, vagy akkor, amikor hungarista szervezet nyíltan propagálhat fegyveres kiképzőgyakorlatoknak otthont adó táborokat, "buzik, cigányok, zsidók nem vehetnek részt" megkötéssel. Gondolom, nem vitatja el itt senki a Ház falai között azt, hogy ezeket az eseményeket fel lehet és fel is kell oszlatni - ha tetszik, szétzavarni - a vonatkozó, jelenleg érvényes, hatályos jogszabályok alapján.
Értetlenül állok az előtt, hogy hónapok óta nem történik semmi a tettre kész magyar rendőrök szakszervezete ügyében. Megengedhetetlen, hogy rendőri berkekben a politikai tevékenységet érdekvédelmi köntössel palástoló szakszervezet újságjában, honlapján vagy egyáltalán az állományban bárki nyíltan a Magyar Köztársaság alkotmányos normáit sértve lépjen fel. Az emberek többek között azért fizetnek adót, hogy az állam a biztonságukat szavatolja. Ehhez képest azt kell látnunk, hogy az erre fenntartott szervezeten belül - konkrétan a rendőrségen belül - jelennek meg olyan elemek, akik nyilvánvalóan biztonsági kockázatot jelentenek.
A rendőrség feladata, hogy védje az alkotmányos rendet, e hivatásos testületből senki nem állhat a félelem- és gyűlöletkeltés oldalán. Mégis ma azt kell tapasztalnunk, hogy adóforintjainkból a közrend védelmére felállított testület soraiban tevékenykedhetnek, illetve kampányt folytathatnak olyanok, akik megvetik a rendőri vezetést, elöljáróikat, vagy velük szemben a nyílt szembenállást képviselik.
Amiről beszélek, az közbiztonsági és nemzetbiztonsági kockázatot jelent, az ilyen jelenségekkel szemben nem maradhat tétlen a jogállam. Ismert, hogy Draskovics Tibor igazságügyi miniszter úr már márciusban vizsgálatot kezdeményezett. Május 12-ét írunk. Kérdezem: hol késik a vizsgálat eredménye? Mire várunk még? Miért nem lép semmit a rendőri vezetés? Szeretném, ha választ kapnánk ezekre a kérdésekre, egyben szeretném bejelenteni, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elnökénél kezdeményeztem, hogy ezzel a jelenséggel foglalkozzon az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés