DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a záróvita előtt néhány módosító indítvány beérkezett, ezért ezekről a Fidesz-KDNP álláspontját szeretném ismertetni.
A kormány módosítójavaslat-sorában van támogatható indítvány, amely arról szól, hogy a speciális hivatásos nevelőszülők korlátozva lennének az elhelyezhető gyermekek számát illetően. Ez háromtól hét gyermekig terjedne a módosítás szerint. Úgy ítéljük meg, hogy ez a módosítás mindenképpen a gyermekek érdekeit szolgálhatja, tehát ezen a ponton ki tudjuk emelni, hogy a kormány a most benyújtott módosítások terén egy pozitívumot hozott elénk.
A többi pont tekintetében azonban már jelentős aggályaink vannak. Tatai-Tóth András képviselő úr 34. számon benyújtott indítványát illetően, bár itt sem a koherencia, sem az alkotmányossági kérdést nem pontosan látjuk, hogy miért is került ide ebben a pillanatban, de az eredeti módosító indítványhoz képest a mostani módosítás, úgy látjuk, szintén előremozdulást jelenthet. Tehát a 23 évről mégsem korlátozná vissza 20 éves korig azoknak a gyermekeknek a családi pótlék folyósítását, illetve most már fiatal felnőttekről beszélünk, akik még a közoktatás rendszerén belül vannak. Ezek azok a fiatalok, akik vélhetőleg valamiféle részképességzavarral küzdenek, sajátos nevelési igényűek, és a sajátos nevelési igényű gyermekeknek a közoktatás elvégzése nehézségekbe ütközik. Ha ők megkapják a lehetőséget, hogy 23 éves korukig azért még tanuljanak, és ehhez a család megkapja a családi pótlékot, minden bizonnyal jobb helyzetben lesznek ezek a családok, mint ahogy ezt az eredeti törvénymódosítás kitűzte célul.
A két saját módosító indítványunkat is szeretném röviden ismertetni, tisztelt Országgyűlés. Az egyik indítványunk értelmében egy közigazgatási eljárási ügyre hívtuk fel a figyelmet már a bizottsági szakaszban. Amikor a település jegyzője elrendeli a veszélyeztetett gyermek védelembe vételét, avagy dönt a családi pótlék, mondjuk, 50 százalékig terjedő természetbeni juttatásáról, illetve eseti gondnokot rendelhet ki, ha védelembe kell venni a gyermeket, hogyha ezek egységes határozatba vannak foglalva, és ezt a határozatot valaki megtámadja, akkor ezzel az egész határozatot támadja. Megítélésünk szerint ebben az esetben a gyermek hátrányos helyzetbe kerül. Mindenképpen fontos lenne, hogy a törvény szövegét ilyen módon módosítsuk, hogy külön határozatba foglalják ezt a három kérdést. Ez ugyanis segíti azt, hogy a gyermekeknek az esetenkénti ellátása célba érkezzék, és ha megtámadják a határozatot a jegyzőnél, akkor a közigazgatási eljárásba vont gyermek ne kerüljön hátrányos helyzetbe, vagy ne folytatódjék a hátrányos helyzete.
Végül az utolsó módosító indítványunk arra vonatkozik, hogy a kormányzat legfrissebb előterjesztése, ami az MSZP-csomag kapcsán az utolsó pillanatban került be az eredeti szöveghez képest is nagy eltérésként a törvény szövegébe, a gyed és a gyes igénybevételi időtartamának két évben történő maximálásáról szól, ez megítélésünk szerint alkotmányossági aggályokat vet fel. Azt szeretnénk, ha ez az indokolatlan és diszkriminatív korlátozás, amelynek értelmében ez a két ellátási forma kétévi határidőre szűkülne le, kikerülne a törvényi szövegből. Ezáltal újra alanyi jogon járó támogatásról beszélhetnénk a két év maximált gyed utáni egyéves időtartamban igénybe vehető gyes idejére vonatkozóan. Úgy látjuk, hogy sem az nem indokolt, hogy egy évvel leszűkítse a törvény ennek a két adható családtámogatási formának az időkeretét, sem az nem indokolt, hogy két év után a kismamák kényszerűségből újra munkát vállaljanak.
(17.50)
A gyermekek rosszabb helyzetbe kerülnek, a társadalmi helyzetük romlik, mint ezt már hallottuk korábban, a bölcsődei férőhelyek szaporításáról kellene dönteni, ami sokkal nagyobb pénzt emésztene fel a jelenlegi gazdasági válságban, mint amennyit ez az egész intézkedés hozhatna a költségvetésnek. Úgyhogy semmiképpen nem tartjuk elfogadhatónak a gyes és a gyed igénybevételi időtartamának két évben történő maximálását.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés