DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is ott folytatnám, ahol az előbb Bókay képviselőtársam abbahagyta. Én magam is egy olyan területről jövök, ahol a polgárőrmozgalom kifejezetten jól működik. Nagyon büszkék vagyunk azokra az emberekre, akik az elmúlt három évben egymás után kétszer szerezték meg "Az év polgárőrsége" címet.

(11.30)

Azoknak, akik talán nem tudják, hogy ez egészen pontosan miről szól, el kell mondani, hogy több tízezer óra szolgálatról van szó. Ezeknek a szolgálatoknak az idejét úgy kell figyelembe venni, hogy vannak olyanok, akik akár tavaly 350 éjszakai szolgálatot teljesítettek az év 365 napjából.

A törvényalkotó, úgy gondolom, helyesen ismerte föl a rendőrséggel való szoros együttműködésnek a mostani törvényalkotásban is manifesztálódó együttműködési megállapodási lehetőségét, hiszen jobban rá kell látni ennek a két szervezetnek egymás munkájára. Nálunk ez nagyon jól működik ebben is, de itt most nyilvánvalóan a köztársaság egész területére hozunk törvényeket. Jó azokat a példákat kiemelni, amelyeket eddig láthattunk a szoros együttműködésben, és jó azt látni, hogy ezt a törvényalkotó helyesen ismeri fel. Nagyon sokszor a rendőrség nem tudja kiadni a szolgálatot a polgárőrség nélkül, nagyon sokszor a városi rendezvényeknek, települési rendezvényeknek a biztosítását nem tudják megoldani a rendőreink a polgárőrök segítsége nélkül; van, ahol létszámhiánnyal küzd a rendőrség. Ezt ilyenkor a polgárőrök természetesen minden egyes alkalommal megteszik.

Amit nekem is szóvá tettek nagyon sok városi és megyei polgárőrrendezvényen, az természetesen az eszközrendszer. Ugyanúgy, ahogy előttem Bókay képviselőtársam is elmondta, nekik most annyi joguk van, mint bárki másnak, aki az utcán jár-kel; az egyetlen olyan büntetőeljárási lehetőség, amely számukra is nyitva áll, az ugyanaz, mint bármelyikünknek, aki az utcán sétál: tehát egy bűnelkövetőt tettenérés esetén elfoghatnak. Ez mindenkinek rendelkezésére áll. Az intézkedési lehetőségeiket szeretnék szélesíteni, egyrészről; másrészről pedig, látván azt, hogy együttműködve a rendőrökkel, milyen eredményeket tudnak elérni, ennek az együttműködésnek a feltételeit immár nemcsak papíron leírva egy együttműködési megállapodásban, hanem ennek eszközbéli feltételeinek a szélesítését is szeretnék kérni a polgárőrök.

Úgy gondolom, az elmúlt időszakban a kormányzat helyesen ismerte fel ennek az eszközrendszernek a fenntartási költségeit, és azt, hogy mekkora szükség van a polgárőrökre, amikor bizonyos járulék-, illetve adófizetési kötelezettségek alól ha nem is tudta felmenteni, de megtámogatta a polgárőrszervezeteket. Az elkövetkezendő időszakban viszont ugyancsak eszközproblémákkal fognak küszködni. Kérem a kormányzatot, ezt vegye figyelembe, hogy itt nem csak egy gázspray-ről van szó, itt ki kell adni ugyanúgy gyalogos szolgálatot, mint ahogy ki kell adni autós járőrszolgálatot is, és ez eszközigénnyel jár. Természetesen a saját külön megjelenésüket ugyancsak biztosítani kell. Ezt most, amennyire tudja, az országos polgárőrszervezet biztosítja; a helyi szervezetek szintjén ez problémát jelent. A városokban meg tudjuk oldani azt, akiknek ez nagyon fontos, hogy megfelelő irodát tudjunk biztosítani a számukra, ahol meg tudják szervezni a munkájukat.

Tudom, hogy ez nem feltétlenül tartozik ennek a törvénynek a tárgyalásához, de az eszközrendszerhez mindenféleképpen hozzátartozik. Ahhoz, hogy a megfelelő együttműködési megállapodásokat meg lehessen kötni a rendőrséggel, és hogy az ebben a megállapodásban foglaltakat megfelelően végre is lehessen hajtani, természetesen egyfajta szervezőmunka és egyfajta eszközrendszer is szükséges, ezt ugyanúgy mellé kell tenni.

Erre kívántam felhívni a figyelmet; tőlem is ezt kérték, hogy erre hívjam fel a figyelmet. Kérem a kormányzatot, hogy próbálja meg ezeket a kérdéseket kezelni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu