GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tudja, képviselő úr, mi a vicc? Az, hogy például abból a forrásból, amit ön most emleget, például megcsináltuk a második magyar agrárakadémiát nagyon sok nemzetközi résztvevővel, többek között a bizottság főigazgatójával, amit önök egy az egyben szabotáltak. (Dr. Ángyán József: Választási rendezvény volt!) Olyan választási kampánygyűlés volt, amit a helyi Fidesz alpolgármestere nyitott meg Pápán, úgyhogy azt gondolom, ez önmagáért beszél; de mondhatnám a LEADER expót.

Úgyhogy képviselő úr, körül köll először nézni, eljönni azokra a rendezvényekre, ahol az Európai Unióval foglalkozunk és a jövővel foglalkozunk, és nem ilyen ostobaságokat beszélni a parlamentben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Szégyelld magad!)

Forrás: parlament.hu