DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a közteherviselés rendszerének átalakításáról beszélünk, akkor valóban fontos kérdés, hogy ez az adócentralizációt csökkenti-e vagy növeli. A benyújtott törvényjavaslat 2010. január 1-jétől jelentősen, több mint 200 milliárd forinttal csökkenti a befizetett adók tömegét.

Egyébként az adórendszer átalakításának fő célja a versenyképesség javítása, ezért nagyon jelentősen csökkennek a foglalkoztatáshoz tapadó adók - erről beszéltünk -, a járulékok is és az adók is. Ez a versenyképességet igenis jelentősen javítja.

Ahogy az expozéban is szóltam róla, bizonyos keretekben pedig természetes módon sor kerül az adóterhek emelkedésére is, például a forgalmi adók - amiről már korábban is volt szó -, a fogyasztáshoz tapadó egyéb adók, például a vagyonadó esetében. De összességében a kettő nem egyenlíti ki egymást, és 2010. január 1-jétől jelentős adócsökkentés fog következni. De még egyszer mondom, sokkal fontosabb ennél az, hogy csökkennek azok az adók, amelyek a foglalkoztatáshoz tapadnak, pontosan azért, mert ez a versenyképességet szolgálja.

Egyébként a 30 millió forint fölötti értékű ingatlanok adója nem versenyképességi tényező. A luxusautók magasabb adója szintén nem versenyképességi tényező, mint ahogy a nagy vitorlásokra kivetett adó sem az. Viszont az, hogy a járulék 5 százalékponttal csökken, vagy hogy az átlagkereseten élőknek az a személyi jövedelemadója, amit ma fizetnek, jövőre havi 20 ezer forinttal alacsonyabb lesz, az igenis a versenyképességet javítja.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu