SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Tisztelt Ház! Szeretném hangsúlyosan leszögezni: a kormány felelősen, a jószomszédi kapcsolatokat mint eminens nemzeti érdeket szem előtt tartja, így ebben az esetben Szlovákiával is, ugyanakkor határozottan hangsúlyozza, hogy a magyar kisebbség sorsával, helyzetével alkotmányos kötelezettségünkből adódó törődésünket sem felejtjük el, nem adjuk fel.

A képviselő úr elmondotta, hogy Szlovákia esetében megvan az együttműködés és a konszenzus a kormányzó párt, a kormány és az ellenzék között. Remélem, ezután is megmarad, bár ahogyan itt most részben a kormány tevékenységét minősítette, ebben nem feltétlenül kell biztosnak lennem.

Szeretném elmondani önnek azokat a konkrét lépéseket, amelyeket a kormány megtett. Balázs Péter külügyminiszter úr május 13-án tárgyalt szlovák kollégájával, és konkrétan jelezte, problémának tekintjük azt az államnyelvhasználatról szóló törvényt, amely minden bizonnyal a legnagyobb közvetett hatással lehet az anyanyelv használatára Szlovákiában. Miután a szlovák külügyminiszter felajánlotta, hogy amennyiben a magyar partnerek olyan elemet látnak az előkészületben lévő törvénytervezetben, amely ellentétes Szlovákiának korábban vállalt nemzetközi kötelezettségeivel vagy a szlovák kormány korábbi ígéreteivel, azt írásban megtehetjük; ezt megtesszük, ezt elkészítettük.

A külügyminiszter úr május 26-án szlovák partnerének eljuttatta azt a levelet, amelyben összefoglaltuk a törvénytervezettel kapcsolatos nemzetközi jogi aggályainkat. E meglátásokról tájékoztattuk az EBESZ kisebbségi ügyekben illetékes főbiztosát, Knut Vollebaek urat is. Az elmúlt három hétben számos személyes és telefonbeszélgetés zajlott a magyar fél, külügyminiszterek, egyben miniszterelnökök között is. Minden egyes alkalommal egyértelműen és világosan jeleztük szlovák partnereinknek, hogy a törvénymódosítási tervezet jogi tartalmával, politikai szándékaival kapcsolatosan is fenntartásaink vannak, és ezt a problémát megkerülhetetlennek tartjuk a kétoldalú viszonyban. Nyilvánvalóan egyértelművé tettük és tesszük azt az összefüggést, amely a további felső szintű kapcsolatok és találkozók megtartását illeti.

Az Országgyűléssel is összehangoltuk a tevékenységet. Szili Katalin elnök asszony a szlovák törvényhozás korábbi elnökével folytatott tárgyalásaira hivatkozva levélben kérte kollégáját, partnerét, hogy ne szülessen olyan döntés, amely bármilyen módon hátrányosan érintené a kisebbségi közösség anyanyelvhasználatát. A Magyar Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának elnöke, élve a külügyminiszteri ígérettel, szintén sürgős tárgyalást javasolt a tervezet ügyében fő illetékességgel bíró szlovák törvényhozási kulturális és sajtóbizottság elnökének, és ezt számos más alkalommal is megtettük.

Azt gondolom, mindez kellő bizonyíték arra, hogy semmiféle elbizonytalanodás nincs a kormány lépéseivel és szándékaival. Őszintén hiszem, hogy ebben a továbbiakban is meggyőzően fogunk tudni önöknek, illetve az Országgyűlésnek is elszámolni és beszámolni.

Legnagyobb sajnálatunkra a szlovák fél eddig végül is kitért a felajánlott együttműködés elől, és elképzelhető, hogy a holnapi napon meglesz a végszavazás. Azt gondolom, fontos gesztus lenne a szlovák törvényhozástól, ha ennek a törvénynek a végszavazását az őszi parlamenti ülésre tudná elhalasztani, és ez lehetőséget adna a további tárgyalásokra.

Jelzem a frakcióvezető-helyettes úrnak, készen állunk a további egyeztetésre önökkel is, és nyilván annak fényében, hogy a holnapi napon mi történik, hogyan foglal állást, hogyan szavaz a szlovák parlament, fogjuk meghatározni az elfogadásra kerülő törvényről a további lépéseinket, annak nemzetközi jogi vonatkozásait is.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(12.30)

Forrás: parlament.hu