GEBERLE ERZSÉBET (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon rövid szeretnék lenni, hiszen nem szeretném elismételni azokat az érveket és ellenérveket, amelyeket miniszter úr az expozéjában, illetve Ódor képviselőtársam, illetve Gy. Németh Erzsébet, az önkormányzati bizottság elnöke elmondott ezzel a törvénnyel, ezzel a problémával kapcsolatban.
Azt lehet látni, hogy láthatólag egy csapdában van a kormány, és ebbe a csapdába a parlament, hogy úgy mondjam, hathatós segítségével saját magát lavírozta bele a kormány, amikor az Európában szokásos regionalitás szellemében próbálta meg a közigazgatási hivatalokat átszervezni. Becsúszott ez a kétharmados törvény, amit az Alkotmánybíróság a már említett határozatában annullált, és arra kötelezte a parlamentet, illetve arra kérte a parlamentet, hogy ezt a törvényességi aggályt oldja meg egy új törvénnyel.
Azt el kell mondanom, hogy Európa is a regionalizáció felé halad. Ez az általános trend Európában, tehát nem gondolom ördögtől valónak azt, hogy egy ilyenfajta átalakítása történt meg az államigazgatási hivataloknak. Ugyanakkor ennek a kétharmados törvényi helynek a megváltoztatása nem fog menni az ellenzék segítsége nélkül, illetve a két nagy ellenzéki párt, a Fidesz és a KDNP segítsége nélkül. Mi a magunk részéről, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről támogatást tudunk adni ehhez a törvényhez azért, hogy ez az áldatlan állapot megoldódjon, hiszen Európában egészen egyedülálló, hogy az önkormányzatok most már csaknem egy éve mindenféle törvényességi felügyelet nélkül működjenek.
Én emlékszem arra, hogy több ötpárti egyeztetés volt, és még Gyenesei miniszter úr idejében nagyon sokszor jött vissza a kormány olyan javaslattal ezekre az ötpárti egyeztetésekre, ami tükrözte a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjainak véleményét. Akkor megint egy újabb kéréssel álltak elő, hogy miért nem tudják támogatni. Tehát az gondolom, hogy ha lehet is kifogásuk ez ellen a törvény ellen, illetve az ellen a módszer ellen, ahogy a kormány ezt a regionalizációt végrehajtotta a közigazgatási hivataloknál, tegyük félre ezeket az ellentéteket, ne legyen ebből egy presztízskérdés, és fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot. Próbáljunk meg egy olyan konszenzust teremteni, amely ebben az egy kérdésben visszaállítja a közigazgatási hivatalok hatásköreit.
Én a magam részéről látok garanciát a kormány által most benyújtott törvényben, hogy amiket a két nagy ellenzéki párt kért, azok a garanciák benne lehetnek ebben a törvényben. Tehát a magam részéről én szeretném kérni a támogatásukat, és ezt javaslom.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés