BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Pusztán három megjegyzés: szóval, a rendőrségnél az ellátó szervezet pluszkiadást jelentett, a rendőrök utálják, és e tekintetben semmi eredményt nem hozott, úgyhogy ez egy ballépésük volt. Jó ha tudják: többletkiadása van a szervezetnek, ugyanakkor haszna nincs ebből, bürokratikus valami, semmi eredmény nincs belőle. Ez már 2008-ban is így volt.

Békésben hiányzik a rendőrőrs, Schengen semmit sem hozott annak a térségnek. Többek között kisvárosomban, Szarvason 25 rendőr hiányzik, és még őket kirendelik alkalmasint pénzbehajtásra az objektív felelősség címszava alatt. Lesik a hivatalnokok, hogy sárgán indult el, de jobbra kell-e kanyarodnia, vagy zöldben indult el vagy sárgában, vagy pirosban, és százezer forint, ugyanakkor majd a regionális szervezetnél lehet fellebbeznie ezt a dolgot, ami több mint száz kilométerre van, ez is egy nagy butaság. Tudják, nem egy alkalommal járatták le a rendőrséget azzal, hogy rosszul fizetik, frusztrálttá teszik őket, hogy kiverik az emberek szemét, ilyen parancsokat kapnak, hanem felhozzák Pestre vidékről, és ugyanakkor pedig olyan alantas dolgokat kell végezniük, hogy lessék az embereket, mert talán akkor most százezer forintos bírságot a nyakukba lehet varrni.

Szóval, katasztrófa, amit tettek, a pénz miatt pénzbehajtóvá tették a "szolgálunk és védünk" szervezetet. Ne járassák le tovább a rendőrséget, tisztességes emberek vannak ott, úgyhogy védjük meg a rendőrséget. A létszámról pedig vidéken is illik gondoskodni. Ne féljen annyira a kormány, hogy mindig Pestre rendeli őket minden rendezvényhez, és emiatt vidéken nincsen közbiztonság.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

(17.00)

Forrás: parlament.hu