BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úrnak is tudomása van arról, hogy az érintett szakszervezetek kezdeményezésére az állami tulajdonban lévő Vértesi Erőmű Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a hazai szociáldemokrácia első számú vezetőjének tulajdonában álló System Consulting Zrt. ellen. Ez a cég tavaly 250 megawatt villamos energia vásárlására kötött szerződést az erőművel, amit aztán gazdasági ellehetetlenülésre hivatkozva felmondott. Az állami tulajdonban lévő erőmű-bánya integráció vesztesége nagyjából 30 milliárd forintra rúg, a kárvallott áramkereskedő cégek az illetékes választottbíróságnál már kezdeményezték káruk megtérítését. Az ügyben büntetőeljárás is indult. Minderről már a széles közvélemény is rendelkezik információval.

Arról viszont kevesen tudnak, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. az év elején 30 megawatt áramot le is szállított a kormányt támogató parlamenti frakció széksoraiban ülő képviselő tulajdonában álló System Consulting számára mintegy 1,2 millió euró, azaz több mint 320 millió forint értékben. Az érintett szakszervezetek álláspontja szerint - amely valós tényeken alapul - az állam tulajdonában lévő bányából az ott dolgozó bányászok munkájának köszönhetően felszínre került szén elégetésével, az erőműi dolgozók becsületes munkájával előállított villamos energia ellenértékét a kormányt támogató szocialista frakció tagja által tulajdonolt gazdasági társaság mind a mai napig nem fizette meg az állami tulajdonban álló Vértesi Erőműnek.

Az érintett munkavállalók és a velük szolidáris magyar társadalom részéről teljességgel elfogadhatatlan, hogy az általuk elvégzett munka ellenértékét egy, a kormányt támogató szocialista képviselő tulajdonában álló társaság mind a mai napig visszatartja, amelynek következtében a Vértesi Erőmű Zrt. vezetése arra kényszerül, hogy csökkentse a dolgozói létszámot, és lefaragja a munkások szociális juttatásait.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön megítélése szerint ez a vállalkozói magatartás, amely veszélybe sodorja közel kettőezer magyar család megélhetését, összeegyeztethető-e a baloldali kormány értékrendjével? Miután a fenti tranzakció hátterét a miniszterelnök úr az érintett szakszervezetek levelét kézhez kapva már nyár közepe óta teljes egészében ismeri, tett-e lépéseket arra vonatkozóan, hogy a kormányt támogató képviselő vállalkozásától a bányamunkások és erőműi dolgozók által előállított és leszállított áram ellenértékét megkaphassák, és ennek köszönhetően munkahelyeik biztonságát is megőrizhessék?

Kérem megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu