DR. UJHELYI ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Azon dolgozunk, képviselő úr, hogy jövő tavaszra - áprilist ígérnek a hozzáértő kollégák, munkatársaink -, jövő áprilisra ne csupán a formatervező szakma, hanem az egész társadalom rendelkezésére álljon a Design Központ a volt Volán-pályaudvar helyén.

Ezzel együtt szeretném önnek jelezni, hogy az elmúlt években azért sok tapasztalatot gyűjthettünk ennek a programnak a végrehajtása során, hiszen a cél helyes volt, azon semmiféleképpen nem kellene módosítani, az épület maga meg is épült, létrejött, létrejöhet a kubatúra, ami befogadja az intézményt, ugyanakkor az időpontok tartása és a kivitelezési munkálatok kapcsán a meglehetősen sok vita valóban elhúzta az átadás időpontját. Én abban bízom, hogy ha két héttel ezelőtt azt mondtam, hogy áprilisra ígérik a szakemberek az átadást, akkor két hét múlva, tehát most nem kell mást mondjak, mint ahogy nem kell talán két hónap múlva sem, áprilisban a Design Központ elkezdheti működését.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu