LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Reagálnom kell arra, amit itt Hajdu László polgármester és országgyűlési képviselő kapcsán két MSZP-s képviselő is mondott. A helyzet a következő.

Számomra természetesen "óriási meglepetés" volt, hogy az MSZP-n belül óriási belharc dúl a XV. kerületben, ennek hangot is adtam, de teljesen világosan kiderült, hogy valóban, itt valami egészen rendkívüli feszültség van, ami Hajdu Lászlónak egy Magyar Hírlap-beli cikkében testesült meg, ahol ő pontosan ezt nyilatkozta, hogy bizonyos üzleti körök átálltak az ellenfél oldalára. Ennek kapcsán jegyeztem én azt meg, hogy ezek szerint az MSZP-képviselőket üzleti körök irányítják - és ezek szerint Hajdu László képviselő urat is korábban ugyanezek az üzleti körök irányították? Számomra ez rendkívüli mértékben aggasztó, hogy a gazdaság világa ilyen mértékben behatol a politika világába (Göndör István: Melyik módosítóról tetszik beszélni, képviselő úr?), sőt ráadásul a foglya ennek.

Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu