ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy járt Babák képviselő úr, mint az a tábornok, aki az előző háborút vívja. Én azt hiszem, most arról a fontos javaslatról kellene beszélni, amelyik a Ház előtt van. A képviselő úr költségvetési vitában tett hozzászólásának a megismétlése tanulságos volt ugyan, de csak nagyon laza szálakkal kapcsolódik a témához.

Azt veti fel ugyanakkor a képviselő úr, hogy milyen szakmai megalapozása van ennek a törvényjavaslatnak, egyáltalán ennek a tevékenységnek. Én javasolom a képviselő úrnak azt, hogy keresse fel az Oktatási Minisztérium honlapját, de szívesen el is küldöm, hiszen amikor ez a probléma a sajtóban nagy nyilvánosságot kapott, akkor a tárca felkérte azokat a szakértőket, akik ezt valóban szakmailag tudják megalapozni, és nem az éppen aktuális oktatáspolitikai viták jutnak róla az eszükbe, hogy készítsenek el egy jelentést, hogy mik a jelenség okai, milyen kezelési módok vannak. Azt hiszem, ez egy nagyon tanulságos jelentés, bizony a képviselő úrnak is nagyon sok hasznos információt ad, többek között azok a vélemények, amelyek azt alapozzák meg, hogy éppen nem a képviselő úr által hiányolt valamifajta folyamatos stresszteremtés az, ami az agressziót megszünteti, éppen ellenkezőleg, ez az egyik szülőoka az ilyen típusú agressziónak.

Ugyanakkor azt is el kell mondanom a képviselő úrnak, hogy az integrációról mondott szavai is vélhetően talán azon alapulnak, hogy nem ismeri azokat az adatokat, amelyek azt mutatják, hogy egy jól kivitelezett integráció, amelynek megfelelő szakmai támogatása van, amelyik mögött jól felkészült pedagógusok állnak, nemhogy növelné, hanem csökkenti a feszültségeket, éppen azért, mert nem hoz létre olyan típusú szegregátumokat, szegregát intézményeket, ahol kizárólag rossz példa áll a gyerekek előtt, és folyamatos feszültséget kelt.

Azt kérem a képviselő úrtól - természetesen értem, hogy önnek az oktatáspolitikáról általában is van véleménye -, hasznos lenne mégiscsak a törvényjavaslatról beszélni, mert kicsit lépni előre sokkal hasznosabb, mint csak beszélni, anélkül, hogy bárhová haladnánk.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu