FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Hogy ne váljon teljesen parttalanná a vita, szeretnék a szakmaiság mentén mozogni a hozzászólásomban, és konkrét dolgokról szólni, így többek között a Fidesz-KDNP 422. sorszám alatt benyújtott módosító javaslatáról.

Több esetben emlegettük a szakmaiságot pró és kontra, de azt gondolom, hogy mindenképpen elvárásként megfogalmazva. E tekintetben elgondolkodom a 422. számon beadott módosító javaslatról. Az indokolással majd később is szeretnék foglalkozni, de aki ismeri a jelenlegi elfogadott, de ki nem hirdetett törvényt, az tudja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatot mint jogintézményt a törvény több helyütt, átfogóan szabályozza, ezt a jogintézményt minden élettársi kapcsolattal kapcsolatos rendelkezésbe beépítette. Ehhez képest ez a módosító javaslat a III. könyv 87. és a III. könyv 89. §-át érinti, ami kizárólag arra vonatkozik, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatot mint jogintézményt kiemelje a törvényből, tehát úgymond kivegye a törvénykönyv rendszeréből; a rendszerszerűségre is többször tetszettek hivatkozni.

(11.00)

A módosító javaslat azonban és egyik beadott módosító javaslat sem teszi meg azt a fajta szakmai következetességet, elvárhatóságot, hogy a törvénykönyv egészén átvezesse ennek a jogintézménynek a kivételét. Ugyanis Salamon képviselőtársam többször kérdően fordul az MSZP-frakció képviselőihez, hogy kérem szépen, hol a jogbiztonság, hogyan kívánjuk a jogbiztonságot megőrizni, mi lesz a belső és külső koherenciával.

Most én kérdezném Salamon László képviselőtársamtól: ennek a módosító javaslatnak a beadásakor talán nem gondoltak arra, hogy ezzel olyan jogbizonytalanságot idéznek elő, amit egyébként még lehet, hogy egy koherenciás törvényjavaslat vagy módosító javaslat keretében sem tudunk megoldani? És akkor mi újság van azzal a belső és külső koherenciáról szóló, önök által megfogalmazott igénnyel, amit semmilyen módosító javaslat nem teremt meg, amit önök a köztársasági elnök úr átiratával kapcsolatosan beadtak? Én azt gondolom, itt hiányzik az átgondoltság, és azt hiszem, feltétlenül szükségeltetik ezekről a kérdésekről szót ejteni.

A másik, ami számomra teljességgel elfogadhatatlan és szinte érthetetlen, ez az indokolásban rejlik, ami egyébként megfogalmazza a módosító javaslat beadásának a célját, azt, hogy az azonos neműek párkapcsolatának házasság szintjére történő emelése, amelyet a törvényjavaslat gyakorlatilag a magáévá tesz, elfogadhatatlan és egyben alkotmányellenes. Azt, hogy elfogadhatatlan lenne, a képviselőnek joga van eldönteni, hiszen szubjektív, hogy kinek, mi az elfogadható, de azt, hogy ez alkotmányellenes lenne, megkérdőjelezném, teljesen megalapozatlan és hamis állításnak tartom. Ugyanis, hogyha képviselőtársaim elolvasták annak idején a 154/2008. (XII. 17.) számú alkotmánybírósági határozatot, a rendelkező rész 1. pontja - nem is idéznék ebből a határozatból többet - úgy szól: az Alkotmánybíróság megállapítja, az azonos nemű személyek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes.

Nem is értem éppen ezért ezt a módosító javaslati indokolást. Nem gondolom, hogy a laikusok annyira belemélyednek ebbe a kérdésbe, de mégis azt gondolom, talán tényszerűnek és tárgyszerűnek kellene lenni, és az, hogy jogszerűnek, ugye, egy másik kérdés. Az egy másik vita, amit itt többen elmondtak, hogy Alkotmánybíróság előtt van az azonos neműek párkapcsolatáról, pontosabban a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény, de ez egy másik kérdés, ettől még van egy törvényes, hatályos joganyag, ami, azt gondolom, semmi esetre sem nevezhető alkotmányellenesnek.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu