DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Ott szeretném folytatni, ahol Ékes képviselő úr abbahagyta. Bókay képviselő úr is és Molnár Albert képviselő úr is szívünkből beszélt. Szóval, a helyi értékeket, a magyar értékeket, a magyar tudást, a magyar múltat meg kell őrizni, úgyhogy én már bízom abban, hogy Pinkamindszenten megnyílik az ország harmadik tűzoltómúzeuma ezek szerint, mert arról volt szó, hogy támogatnak bennünket. Tiszta sor, egyértelmű, köszönöm szépen. Már előre mondom, hogy remélem, hogy megérjük a megnyitót, és képviselőtársaimat, kettőjüket mindenképpen meghívom erre. (Ékes József: Te is támogatod?) Természetesen, ez így való, és így kell csinálnunk. Köszönöm szépen. Örülök, hogy ezt is támogatják.
Kérem szépen, az egészségügyben beadott módosítóinkat is tessenek szívesek lenni támogatni. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés