ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, kíván-e még valaki szólni a vitában. Gombnyomással jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő.

Kérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e reflektálni. (Dr. Magyar Bálint nemet int.) Nem kíván.

Nekem meg elnézést kell kérnem Mécs Imre képviselő úrtól, ugyanis én hibáztam. 15 perc állt volna rendelkezésre természetesen, én meg a részletes vita szabályai szerint azt mondtam, hogy 6 perc, úgyhogy elnézést kérek ezért a tévedését.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát ezennel lezárom, azzal a kiegészítéssel - ahogy már említettem -, hogy a módosító javaslatok benyújtására még a mai napon fél 5-ig van lehetőség.

Tisztelt Országgyűlés! Egyet azért biztosan kijelenthetünk már: az előterjesztéshez érkezett módosító javaslat, így részletes vitára bocsátásra és részletes vitára következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontok tárgyalásának a végére értünk. Napirend utáni fölszólalás következik.

A mai napon napirend utáni fölszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából: "Miért nem viszonoztuk Pavol Hrušovský gesztusát?" címmel. Öné a szó, parancsoljon, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu