MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hat évvel ezelőtt a szlovák parlament elnöke a Szlovák Köztársaság megalakulásának 10. évfordulóján nagy ívű beszédet mondott, és hihetetlenül bátor és Trianon óta nem hallott hangot és hangnemet szólaltatott meg. Azt mondta, hogy szembe kell nézni a múltunkkal, amely igen hosszú időn keresztül, ezer éven keresztül a magyarságéval és a Magyar Királysággal volt közös, félre kell tennünk az utóbbi száz évben létrejött nehézségeket, és ezt a közös múltat büszkén kell vállalni. Hihetetlenül tiszta, bátor hang volt ez.

Elmondta azt, hogy a szlovákság és az egész térség számára hihetetlenül fontos volt Cirill és Metód megjelenése, akik a kereszténységet hozták a szláv népcsoportok számára, közel száz évvel később pedig Szent István szerepe, aki egyértelműen a nyugati kereszténységhez csatolta a térséget, és a Magyar Királyságot, amely Magyar Királyság az ő országuk is volt, a szlovákság országa. Elmondta azt Hrušovský, hogy a Magyar Királyság keretében a szlovákság érvényesülni tudott, és érvényesíteni tudta nemzeti érdekeit. Csak röviden foglaltam össze, ez egy több mint egyórás beszéd volt.

Ez annyira megdöbbentett engem pozitív értelemben, hiszen mindkét szülőm a mai Szlovákia területéről származik, valamennyi nagyszülőm sírja odaát van. Nagyapám egy kis szlovák faluban volt katolikus kántortanító, és a gyerekeket úgy tudta magyarra tanítani, hogy szlovákul beszélt hozzájuk. Mécs László költészetében is ott szerepelt a szlovákság szeretete és az a sárosi mentalitás, amit ő is képviselt.

(12.10)

Gyerekkoromban a szlovák szó szinonimája volt bizonyos fokig a szeretetnek; egészen másképp nyilatkoztak a csehekről, bocsásson meg Václav Havel nekem.

De visszatérve, egy óriási gesztust tett a szlovák parlament elnöke, és azt javasoltam napirend előtti felszólalásomban annak idején, hogy hasonló gesztussal viszonozzuk ezt, és akkor közelebb kerül a két nemzet, amelyek ráadásul időközben az Európai Unió tagjai lettek. Kovács László külügyminiszter úr nagyon pozitívan reagált erre, és egyetértett velem teljes mértékben, hogy ezt a gesztust meg kell tennünk.

Múltak az évek, és ez a gesztus nem született meg. Sőt, elvadult a helyzet. És úgy gondolom, itt az ideje, hogy pozitív gesztusokkal próbáljuk az elromlott helyzetet, ami a két ország között kialakult, megoldani. Hiszen láthattuk azt, hogy egyáltalán nem többségi az a gyűlölet, amelyik mindkét oldalon tapasztalható, kisebbségben vannak a gyűlölködő emberek, és a hozzánk hasonlóan józanul gondolkodó emberek vannak ott is többségben. Higgyük el azt, és tételezzük föl, és biztos igazunk is lesz, hogy a szlovákság körében éppen annyi józan, derék, becsületes, gondolkodó ember van, mint miközöttünk. És ha tudnánk egymással beszélni, akkor megértenénk egymást, és barátok is lehetnénk. De nem tudjuk megérteni.

Néha jön egy-egy ilyen üzenet, mint Pavol Hrušovskýé, és erre igenis reagálnunk kell. És nem értem azt, hogy amikor a köztársasági elnökünk, akinek a nemzet egységét kellene megtestesítenie, elfogadta a révkomáromi meghívást Szent István szobrának a felavatására, nem nézett utána, és nem kérte azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy legyenek ott szlovákok is. Egyetlen szlovák politikust, szlovák közéleti személyiséget, szlovák embert sem hívtak meg akkor, amikor Pavol Hrušovský Szent Istvánt is az ő nagy királyuknak tartotta. Történelmi hiba volt. Javítani kell ezen.

Köszönöm szépen. (Dr. Avarkeszi Dezső tapsol.)

Forrás: parlament.hu