DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Ön mesedélutánról beszél, most pedig matinét tart nekünk, és ugyanolyan meséket ad elő, mint amire hivatkozik. Azt gondolom, hogy a társadalom joggal várja el azt, hogy azokról a kérdésekről, amelyek a társadalom széles körét foglalkoztatják, valós információkat adjunk. Egy országgyűlési képviselőnek van felelőssége abban, hogy mit mond el az Országgyűlésben, még akkor is, ha itt csak négyen-öten halljuk, hiszen a tévéközvetítés segítségével, gondolom, többen is hallják. Ezért felháborítónak és felelőtlenségnek tartom, amit ön itt megfogalmazott.

Először is ön kormányzati végjátékról beszél. Ezt a sakkban szoktuk használni, lehet, hogy ön szeret sakkozni, akkor maradjunk annál, hogy a sakkban használ ilyen kifejezéseket, és nem itt. A kormányzati ciklus utolsó évét éljük, a kormány megtesz mindent, amit egy felelős kormánynak meg kell tennie.

(9.10)

Szó nincs végjátékról, és szó nincs arról, hogy a kormány felelőtlenül járna el.

Egyébként abban a tárgyban, amire ön hivatkozik, éppen azok a képviselők, akik a kormánypárthoz tartoznak, terjesztették elő azt a törvényt, amely a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szól. Ezek a szabályok nagyon pontosan meghatározzák, hogy az állami cégek vezetőinek milyen juttatások járnak, és éppen a mi kormányunk volt az, amely - nem olyan régen - megfogalmazta azokat az alapvető feltételeket, amelyek szabályozzák azt, hogy milyen juttatás jár bizonyos vezetőknek, és talán ami a legfontosabb ebben a körben: azt is megfogalmaztuk, hogy ezeknek nyilvánosnak kell lenniük.

Csak emlékeztetem a tisztelt képviselő urat arra, hogy éppen ez a kormány volt az, amely megtette azt - üvegzsebtörvénynek nevezzük -, hogy minden közpénzből származó juttatás nyilvános legyen. Ezt önök annak idején nem tették meg, amikor kormányon voltak. 2003 óta van hatályban ez a törvény, gondolom, frakcióvezető-helyettes úr emlékszik erre. Éppen most írta elő azt is a törvény, hogy annak az önkormányzati cégnek, amelyik állami támogatásra tart igényt, ugyanúgy eleget kell tennie az üvegzsebtörvény előírásainak, vagyis nyilvánossá kell tennie a juttatásait, akár a debreceni vagyongazdálkodási cégekről van szó, akár a kaposváriakról, bármelyikről. Tehát ez egy nagyon fontos szabályozás, és azt gondolom, ebben jelentősen előreléptünk.

Ami pedig Sarkadi Nagy Barnáról, az MNV Zrt. nem olyan régen elhunyt igazgatójáról szól, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Ön most összehordott hetet-havat; én a történelembe nem akarok belemenni, de az, amit megfogalmazott, egyszerűen valótlanság. Sarkadi Nagy Barna nem kapott végkielégítést, Sarkadi Nagy Barna a munka törvénykönyvének, illetve a munkaszerződésének megfelelő juttatásokat kapta. Egyébként nagyon súlyos betegsége miatt mondott le a tisztségéről, és akkor távozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. Szó nincs arról, hogy bármilyen susmus lett volna körülötte, nincs szó arról, hogy bármilyen olyan tényező merült volna fel, amely az ő tevékenységét ott megkérdőjelezte volna. Azt gondolom, az ön részéről pedig elég furcsa is, hogy pont Sarkadi Nagy Barna nevét emlegeti ilyen tárgyban, aki meghalt, és nem tud védekezni, úgyhogy meglepődöm, hogy ilyeneket előterjesztett.

Tehát még egyszer mondom, az a lényege ennek a szabályozásnak, amelyet alkottunk, hogy az állami cégek vezetőinek minden közpénzből származó javadalmazása nyilvános, ezt mindenki ellenőrizheti és megtekintheti, és a kormány azon van, hogy az önkormányzati cégeknél, az önkormányzatok tulajdonában álló cégeknél is ugyanilyen átlátható viszonyok legyenek. Azon vagyunk, hogy teljesen világos legyen, ki milyen forrásból, milyen juttatásokhoz jut, és ha bárhol olyan szabálytalanságot, netalán törvénytelenséget észlelünk, akkor ez ellen fellépünk, és itt nincs semmilyen különbség aközött, hogy valaki kormánypárti vagy ellenzéki. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu