DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Ön olyan fontos irodalmi adatot nem olvas el, mint az "Autópálya-csomópontok a semmibe", javaslom, hogy tanulmányozza alaposan. Azért, mert olyan jellegű kérdéseket vet fel, amelyik nagyon-nagyon megfontolandó, még a későbbiek számára is.
Ami pedig az ön által idézett összegeket illeti, önök egy fillérrel nem fizettek ki 2009-ben többet, mint amennyit ígértek, mert addig manipulálták a tárgyalásokat, amelyiknek a végeredménye lényegében egy azonos összeg lett, amelyet ki akartak fizetni.
A másik pedig az, hogy én azt a szót, hogy fedezet nélküli kötelezettségvállalás, nem mondtam ki, ön mondta ki, miniszter úr, morzsolgatta. Nyilvánvalóan akkor is a fejében járt, amikor ezek a tárgyalások folytak.
Azt gondolom, hogy ha ezt a problémát újra elővennénk és végiggondolnánk, akkor most is azt mondjuk, hogy ennek a pénznek, amelyeket ön elmondott, nincsen semmilyenfajta forrása a költségvetésen belül.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés