DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Három dolgot szeretnék mondani, tisztelt miniszter úr, plusz egy ráadást. A ráadás: örülök, hogy úgy, ahogy mondtuk annak idején, visszaállítják azt a helyzetet a stomát viselőknél, ami annak idején volt.

Ezen kívül a másik három. A 335/2009-es kormányrendeletről van szó, amely a stomával élőket súlyos fogyatékosnak minősíti. Itt azokról a betegekről van szó, akiknél a 67 százalékot utána, később 50 százalék alá teszik. Ez nem járható út. Idéznék a levélből tovább, hogy itt hosszú-hosszú munkaidő után, hosszú ledolgozott évek után levő emberekről beszélünk.

Másodszor: a 2005-ös és a 2010-es számot idézném, amikor azon munkahelyeket támogatták, amelyek fogyatékos embereket alkalmaztak; 2005-ben 820 600 forint volt, 2010-ben 710 650 forint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És a harmadik, bocsánat, elnök úr...

Forrás: parlament.hu