ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A szokás az, hogy ilyenkor visszavonulnak a jegyzők, és mintegy 15 perc alatt megszámolják a szavazatokat. Én úgy gondolom, hogy felmentjük őket a jelenlét alól, konzultáltam velük és ők készek lemondani néhány szavazási jogukról. Nem rendelnék el szünetet, és azt javaslom, hogy az ülésünket folytassuk. Amennyiben egyetértenek ezzel, úgy - nem tudom, hogy van-e itt bólintás, nincs, itt csak kézfelemelés van - kérem, jelezzék. (Megtörténik.)
Fel fogok kérni két új jegyzőt, akik az összeszámolás idejére őket helyettesítik: tisztelettel kérem Szűcs Lajos és Nyakó István jegyző urakat, hogy erre a rövid időre helyettesítsék a szavazatok megszámlálásában érdekelt jegyzőket.
(Dr. Szűcs Lajos és Nyakó István foglalja el a jegyzői székeket.)
Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés az alkotmánymódosítás zárószavazásánál feleslegesen döntött gombnyomással, az érvényes eredmény a név szerinti szavazás lesz, aminek a végeredményét azonnal ismertetem önökkel, amint a szavazás eredményét megtudjuk.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a zárószavazás. Navracsics Tibor, Répássy Róbert és Rétvári Bence képviselők önálló indítványát T/11., az alkotmányügyi bizottság ajánlásait pedig T/11/8. és 12. számokon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó a részletes vita elhangzását követően elhangzott, így most a határozathozatalok következnek.
Az előterjesztők a benyújtott módosító javaslatok közül az ajánlás 5. pontjában szereplő indítványt támogatják. Kérdezem önöket, elfogadják-e Varga Zoltán és más képviselők indítványát az 5. pont szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 336 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett az indítványt elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A további módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP képviselőcsoportja szavazást kért az ajánlás 7., 8. és 9. pontjaiban szereplő, egymással összefüggő javaslatokról, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról. Most ezekről döntünk.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Harangozó Tamás a 2. § (1) bekezdés c) pontjának módosításával feladatkör-átcsoportosítást kezdeményez. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 50 igen szavazattal, 302 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
(11.10)
Az ajánlás 7., 8. és 9., egymással összefüggő pontjaiban Harangozó Tamás és Szekeres Imre urak a 3. § módosításával a hatálybalépéssel kapcsolatos szabályokat változtatják meg. Ezek közül a 8. pontban szereplő indítvány elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, így a javaslatsorról két részletben döntünk. A javaslatsor nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Most tehát a 8. pontról, kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy 41 igen szavazattal, 304 nem ellenében és 12 tartózkodás mellett az Országgyűlés elutasította a javaslatot. Így tehát a 7. és a 9. pontban szereplő indítványokról nem kell szavazni.
Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően most a zárószavazás következik. Arra figyelemmel, hogy a törvényjavaslat 3. § (4) és (5) bekezdésének elfogadásához az alkotmány 40/A. § (4) bekezdése alapján a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a minősített többséget igénylő rendelkezéseket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy 297 igen szavazattal, 7 nem ellenében és 51 tartózkodás mellett a rendelkezéseket az Országgyűlés elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 302 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy 314 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 41 tartózkodás mellett az Országgyűlés a sürgős kihirdetés kérését a köztársasági elnök úrtól elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala, s az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a zárószavazás. Navracsics Tibor, Répássy Róbert és Rétvári Bence képviselő urak önálló indítványát a T/17. számon, az alkotmányügyi bizottsági ajánlást pedig a T/17/17. számon kapták önök kézhez. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztők T/17/20. számon leírási hibát korrigáló pontosítást is benyújtottak, így a határozathozatal során ennek figyelembevételével dönt az Országgyűlés a törvényjavaslat szövegéről. Az előterjesztők a vita során már kifejtették álláspontjukat, így most határozathozatalok következnek.
Az előterjesztők a benyújtott módosító javaslatok közül az ajánlás 22. és 23. pontjában szereplő indítványokat támogatják. Ezek közül a 23. pont elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, így a két támogatott javaslatról külön-külön döntünk.
Kérdezem önöket, elfogadják-e Harangozó Tamás és Szekeres Imre képviselő urak indítványát a 23. pont szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy 356 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az Országgyűlés az indítványokat elfogadta.
Most a 22. pontban szereplő támogatott javaslatról döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e Harangozó Tamás és Szekeres Imre képviselők indítványát a 22. pont szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 355 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül Harangozó Tamás és Szekeres Imre képviselők indítványát a 22. pont szerint elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A további módosító javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP képviselőcsoportja szavazást kért az ajánlás 17., 24. és 27. pontjairól, az LMP képviselőcsoportja pedig az ajánlás 2. és 3. pontjáról. Most ezekről döntünk.
Az ajánlás 2. pontjában Szilágyi Péter a 17. §-t új bekezdéssel egészíti ki, amelyben a kormányülés napirendje közzétételi kötelezettségét írja elő. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az LMP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy 95 igen szavazattal, 260 nem ellenében, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 3. pontjában Szilágyi Péter a 17. § (2) és (3) bekezdéseiben nyilvánosságrahozatali szabályt módosít. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de a LMP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy Szilágyi Péter javaslatát az Országgyűlés 100 igen szavazattal, 255 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 17. pontjában Tukacs István és Szekeres Imre a 78. §-ban a köztisztviselői törvény egyes rendelkezéseinek elhagyását kezdeményezik. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 50 igen szavazattal, 304 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elutasította.
Az ajánlás 24. pontjában Tukacs István és Szekeres Imre a 89. §-ban a hatályukat vesztő rendelkezések körét szűkítik. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a javaslatot az Országgyűlés 49 igen szavazattal, 303 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 27. pontjában Tukacs István és Szekeres Imre a 91. § (3) és (4) bekezdéseinek elhagyását javasolják. A javaslat nem kapta meg a bizottsági támogatást, de az MSZP-frakció kérte a határozathozatalt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 47 igen szavazattal, 306 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elutasította.
(11.20)
Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően most a zárószavazás következik. Arra figyelemmel, hogy a törvényjavaslat 77. §-ának, 80. §-ának, 81. § a)-d) pontjainak, 82. § a) és b) pontjainak, valamint 88. §-ának elfogadásához az alkotmány rendelkezései alapján a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatára van szükség, a határozathozatalra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a minősített többséget igénylő rendelkezéseket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 307 igen szavazattal, 51 nem szavazattal és 1 tartózkodással a rendelkezéseket elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 308 igen szavazattal, 49 nem szavazattal és 1 tartózkodással a rendelkezéseket elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársaság elnökétől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy 317 igen szavazattal, 38 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés kéri az elnökét, hogy az elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársaság elnökétől.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jegyző úr arról tájékoztatott, pardon, a főtitkár úr arról tájékoztatott, hogy a jegyzők még számolják az előbbi név szerinti szavazatokat. Megkérdezem önöket, hozzájárulnak-e, hogy folytassuk ülésünket. (A képviselők nagy része felemeli a kezét.) Köszönöm a támogatást. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mi lenne, ha szavaznánk?) Őrizzék meg a határozatképességet, mert még lesz sürgős kihirdetés, ahol határozatképességre van szükség.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Kósa Lajos, Fidesz, és más képviselők önálló indítványát T/32. számon önök megismerhették.
Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Kósa Lajos úrnak, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés