DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kicsit meglep, hogy Hiller miniszter úrnak ilyen szelektív az emlékezete. Az elmúlt időszakban Magyar Bálint és Szabó Zoltán nevével fémjelezve hetente jöttek be a Ház elé a közoktatással kapcsolatban különböző törvénymódosítások. Gondolom, ön is emlékszik még rá. Akkor véletlenül sem jutott eszébe, hogy ez nem méltó e Ház falaihoz. A dolognak az az érdekessége, tisztelt Hiller úr, hogy az akkori módosításokban nyoma sem volt valamiféle égető problémának, tűzoltásszerű gyors megoldásra irányuló szándéknak. Semmi ilyen nem volt. Olyanok voltak, ha emlékszik rá, hogy a felnőttképzésben legyen kötelező az informatikai képzés. Szerintem anélkül is el lett volna akár egy-két évig oda-vissza a dolog. Vagy az egyetemi felső vezetőknél az életkori korlátot le kellett bontani, mert a pártérdekeik éppen úgy diktálták.
De itt most arról szól a dolog, tisztelt Ház, hogy menet közben, ahogyan Pánczél képviselő úr elmondta, önök az oktatási rendszerből hihetetlen mértékben vontak ki forrásokat, persze gúzsba is kötötték az önkormányzatokat, és azt várják, hogy ezentúl is úgy működjön minden, mintha mi sem történt volna. Ez olyan, mint ha a hosszútávfutónak belelőnek kétszer a lábába, és azt mondják, hogy fuss tovább, ahogy eddig futottál. Ez így nem megy. Ez egy tűzoltásszerű dolog lenne, és a különböző garanciák, amelyek bele vannak építve, pontosan arról szólnak, hogy ne a gyerekeken és ne a szülőkön csattanjon az ostor vége. Azt gondolom, ez egy felelősségteljes magatartás.
Elhiszem, hogy önöknek kedvezőbb lenne egy nagy, átfogó törvénycsomagot egyszerre nézni, csakhogy amikor tűz van, akkor kell oltani, nem pedig azt mondani, hogy előtte dolgozzuk ki a tűzoltás koncepcióját meg az intézkedési terveket, és írassuk alá nem tudom, ki mindenkivel. Majd miután eloltottuk a tüzet, végig lehet gondolni, hogy hogyan lehet megelőzni a későbbi tüzeket. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés