DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány programja a munkaközpontú gazdaság és társadalom megteremtését tűzi ki célul. A leszakadó vagy leszakadással fenyegetett térségek, települések felzárkóztatása, a szegénység leküzdése elsősorban a foglalkoztatás bővítésével, új munkahelyek létrehozásával érhető el.
A szegénységből kivezető legjobb eszköz a munka. Ahhoz, hogy a munka valódi, ténylegesen elérhető lehetőséggé váljon azok számára is, akik már évek óta nem dolgoztak vagy nem volt rá lehetőségük, szükség van a szociális gazdaság eszközeire. A szociális gazdaság olyan vállalkozásokra épít, amelyek céljai nem vagy nemcsak a profitra épülnek, hanem olyan piaci modellben gondolkodnak, amelynek a helyi közösségek jóléte, a társadalmi hasznosság áll a középpontjában.
A szociális gazdaság támogatásának kiindulópontja Európában az emberek szegénységéből és a munkanélküliségből fakadó társadalmi kirekesztettség volt. A helyi kezdeményezések támogatásának ilyen módon kettős célja van: egyrészt a társadalmi problémák megoldására való törekvés, másrészt a gazdasági tevékenység.
Magyarországon e tekintetben még elsősorban kihasználatlan lehetőségekről beszélhetünk. Az új kormány feladata elsősorban az, hogy a szociális gazdaság a társadalmi vállalkozások működését támogató, segítő környezetet alakítson ki, ösztönözve a helyi munkalehetőségek kiaknázását, új lehetőségek teremtését, és elősegítve ezáltal nemcsak a gazdasági növekedést, a szociális ellátórendszer tehermentesítését, de a helyi közösségek építését is.
A munkanélküliség kezelésében, különösen a hátrányokkal rendelkező társadalmi csoportok esetében, valamint a feketegazdaság visszaszorításában a szociális gazdaság keretei között megvalósuló jövedelemtermelés megoldást jelent. Ehhez azonban szükséges, hogy az ilyen szervezeteket segítő, támogató rendszerek működjenek. A szociális gazdaság adta lehetőségek kihasználása érdekében a gazdaságpolitika, a szociálpolitika, a vidékfejlesztés eszközrendszerére egyaránt támaszkodnunk kell.
(9.10)
Pénzügyi források tekintetében elsősorban a vidékfejlesztést és a társadalmi integrációt támogató uniós forrásokra tudunk építeni. Arra kell törekednünk, hogy az állami támogatás biztosítani tudja azt a kezdő lökést, ami akár helyi gazdaságok kialakításához, akár önfoglalkoztatóvá válásához, akár a szociális szektorban felmerülő valamilyen szükségletre reagáló vállalkozás beindításához szükséges. Ezt követően az önfenntartó működés eléréséhez kell segítséget nyújtani.
A szociális gazdaság keretében megvalósuló tevékenységek a termelést, a feldolgozást, az értékesítést egyaránt átfoghatják, és így hozzájárulhatnak a mezőgazdaság megújításához, ma még kihasználatlan potenciáljának feltárásához és hasznosításához.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés