71 felszólalás
I/6965 A Diákhitel 2-ről
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti együttműködés kormánya úgy döntött, hogy az állami ösztöndíjas és részösztöndíjas képzési forma bevezetése mellett az önköltségen alapuló képzések megkezdését egy új diákhitel-…
I/6967 Generációk szembenállása avagy összefogás
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az aktív idősödés az Európai Unió által támogatott szakpolitika, bár más nemzetközi szervezetek is - mint például a WHO, az ILO vagy az OECD - meglehetősen intenzíven foglalkoznak a témá…
I/6777 Lát-e lehetőséget a daganatos betegségek gyógyításában a minőségi változást jelentő megkezdett Európai Uniós fejlesztési projekt felgyorsítására az Uzsoki utcai Kórházban
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon köszönöm kérdését erről a nagyon fontos beruházásról, amely újabb segítséget jelenthet a daganatos betegek gyógyításában. Engedje meg, hogy egy pontosítással kezdjem az ön által e…
I/6726 El a kezekkel a Komárom-Esztergom megyei kórházaktól!
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ne haragudjon, de nem igaz, amit állít, sőt, a kérdése sem tükrözi a valóságot. Ezzel szemben az az igazság, hogy eddig is számtalan egyeztetés zajlott le az önkormányza…
I/6631 Mi lesz azoknak a sorsa, akiknek megígérték, hogy a jövőben is az öregségi nyugdíjkorhatár előtt kedvezményes nyugdíjazásra számíthatnak?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdései nagyrészt a korkedvezményes rendszer átalakítására vonatkoznak. Elsőként azt kell leszögeznem, hogy a hatályos szabályozás szerint a korkedvezményes jogszerzés 2012. december 31…
I/6743 Kórházak a pusztulás szélén!
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném jelezni, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakításával kapcsolatos egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak, ezért végleges döntések helyett egyelőre szak…
A/6602 Miért bünteti a FIDESZ a ferencvárosiakat?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A budapesti, a tököli, valamint az algyő-nagyfai büntetés-végrehajtási egészségügyi intézmények működése a jelenlegi feltételek mellett hosszabb távon fenntarthatatlan. Jelenleg szükségt…
A/6602 Miért bünteti a FIDESZ a ferencvárosiakat?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A modernizációra feltétlenül szükség van, mert például a Budapesten működő Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet az ombudsman és nemzetközi szervek is hosszú idő óta támadták. Hangsúlyozom, hogy a három intézmény egy…
A/6605 Milyen további segítséget nyújt a kormányzat az autizmussal élők számára?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mint azt ön is tudja, a kormány a megalakulásától számos pozitív lépést tett a fogyatékossággal élők érdekében, így az autizmussal élők érdekében is. Így például önök előtt van…
A/6605 Milyen további segítséget nyújt a kormányzat az autizmussal élők számára?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Köszönöm szépen a javaslatait, és a megtett lépések közül még szeretnék kiemelni egy TÁMOP-támogatást, 5.4.11.: a közszolgáltatások felkészítése az autizmussal élők ellátására az autizmus intézményfejlesztési koncepció alapján. Ez a címe a pályázati p…
H/5540 A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Vendégeink! Engedjék meg, hogy expozémat egy Márai Sándor-idézettel kezdjem: a kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunist…
I/5809 Miniszter Úr véleménye szerint a kormányzat a felsőoktatás államilag finanszírozott felvételi keretszámainak idei meghatározásával lehetővé teszi-e a nem tehetős családok gyermekei számára a diploma megszerzését?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ahogy ön is említette, a Fidesz és a nemzeti együttműködés kormánya társadalmi érdeknek tekinti a fiatalok képzésének támogatását. A Széll Kálmán-terv 2011 tavaszán…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt elnök úr, ha megengedi, a zárszót én kezdeném, és átadnám az államtitkár asszonynak a mikrofont.
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt képviselő Asszonyok, Képviselő Urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mielőtt rátérnék a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat részleteinek ismertetésére, bemutatására, szeretnék két hivatali e…
T/4857 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Júniusban egy, az egészségügy átalakítását célzó komplex törvényről tárgyaltunk önökkel együtt itt az Országgyűlésben. Akkor még nem konkrét, rendszerszin…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy itt, az ország Házában is egypár percre megállhatunk és emlékezhetünk a XIX. század legünnepeltebb zongoravirtuózára és a zenetörténet mindmáig eleven hatású nagymesterére, Liszt F…
I/4427 Mi lesz az államosított közgyűjtemények sorsa?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A közigazgatás átfogó átszervezése keretében a megyei szintű feladatellátást biztosító közgyűjteményi intézményrendszer fenntartása és szakszerű működtetése alapvető kultúrpolitikai érdek. A megy…
I/4705 Az egészségügyi ellátások határ menti problémái az Európai Unión belül
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az egészségügyi tárca már 2004 óta vizsgálja a határon átnyúló egészségügyi együttműködések kérdését. Az érintett országok uniós csatlakozását követően a minisztériumok és az egészségbiz…
I/4224 Mire számíthat az edelényi kórház az elkövetkezendő időszakban?
I/4230 "Itt élned, halnod kell". Élhető Magyarország helyett röghöz kötés
I/4035 Mi lesz veled nővérke?
A/4163 A területi ellátáson kívüli háziorvosi szolgálatok további működtetése
A/4163 A területi ellátáson kívüli háziorvosi szolgálatok további működtetése
I/3694 Életmentő infúziót a Sportkórháznak
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos, mint ahogy ön is mondta, a szocialista kormány által meghozott intézkedések, illetve a meg nem hozott döntések oda vezettek, hogy az egészségügyi ellátórendszer egészének veszély…
T/3486 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A globalizáció folyamatában rengeteg új, a saját kultúránktól eltérő hagyománnyal találkozhatunk, az internet révén pedig egészen új kulturális dimenziókat fedezhet…
H/3413 A magyar nyelv napjáról
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Tisztelt Ház! A magyar nyelv szépségeiről mi, magyarok sokat tudunk, ezért egy nem magyar anyanyelvű író vallomását idézném nyelvünkről. George Bernard Shaw egy rádióinter…
T/3485 A Magyar Művészeti Akadémiáról
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Művészeti Akadémia törvénybe iktatása olyan jelentős lépés, amely a művészeti életben a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik nagy jelentőségű változását segíti elő. Utat nyit a mű…
A/3306 Tudja-e, mi történt a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján? Meddig tűrik Alföldi ámokfutását?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön már a múlt héten rákérdezett Alföldi Róbert személyére. Mint már mondtam, és most egy-két dolgot megismétlek, a kormány tisztában van azzal, hogy több előadás próbára tette a Nemzeti Színház k…
A/3306 Tudja-e, mi történt a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján? Meddig tűrik Alföldi ámokfutását?
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Képviselő Úr! Megismétlem, hogy Alföldi Róbert minősíthetetlen kijelentésével átlépett egy határt, ezért vizsgálatot indítottam az ügyben. Ha bebizonyosodik, hogy valóban úgy történt minden, ahogy a képviselő úr is mondta, akkor ennek következményeive…
I/3048 Mégis, kinek az érdeke? - fideszes belviszály Alföldi-ügyben
DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Arra a kérdésére szeretnék először válaszolni, hogy kinek vagy minek akarok megfelelni - elsősorban a miniszteri eskümnek. A nemzeti együttműködés kormányának tagjaként felelősséggel végzem a mun…