DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdései nagyrészt a korkedvezményes rendszer átalakítására vonatkoznak. Elsőként azt kell leszögeznem, hogy a hatályos szabályozás szerint a korkedvezményes jogszerzés 2012. december 31-éig nem változik. A következő, amit le kell szögeznem, hogy nem csorbulnak a szerzett jogok. A 2012. december 31-éig elért korkedvezményt ugyanis időbeli korlát nélkül érvényesítheti a jogosult. Ezt a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény tartalmazza. E törvény garantálja, hogy aki már jogot szerzett korkedvezményre, az a hatályos nyugdíjkorhatárhoz képest e kedvezmény alapján korábban visszavonulhat. Ebben az esetben nyugdíjával megegyező összegű ellátást fog kapni.
A korkedvezményes rendszer régóta megérett az átalakításra, ezt önök is pontosan tudták, mégsem merték megváltoztatni, hiszen a változtatás említése is indulatokat kelt. Ugyanakkor éppen a változás hiánya okozza, hogy a vegyiparban dolgozók és mások is, akik a háromműszakos, folyamatos munkarend miatt kérik a korkedvezmény hatálya alá kerülést, azt nem tudták elérni. A jelenlegi rendszer ugyanis a korkedvezményre jogosító munkaköröket határozza meg és nem az ártalmakat. A három műszak pedig nem munkakör, hanem egy a lehetséges ártalmak közül.
Ha a munkaköröket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy két azonos elnevezésű munkakör nagyon eltérő munkakörülményeket jelenthet. Ez függ attól is, hogy a munkáltató milyen technológiával dolgozik, milyen egyéni és kollektív védőeszközöket, milyen munkaszervezési megoldásokat alkalmaz.
Tisztelt Képviselő Úr! Bizonyára az azonos munkakörön belül megmutatkozó jelentős különbözőségekre figyelemmel vezették be önök azt a lehetőséget, miszerint amely foglalkoztató bizonyítja, hogy a korkedvezményes munkaköri jegyzékben szereplő munkakörben foglalkoztatottat nem éri olyan ártalom, amely a szervezetre fokozott terhelést jelent, mentesülhet a korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetésének kötelezettsége alól. Azt tehát már önök is felismerték, hogy a munkaköri jegyzéken alapuló korkedvezményes rendszer nem megfelelő. A rendszer további hibája, hogy nem ösztönöz a munkakörülmények javítására, az ártalmak kiszűrésére, sőt, kifejezetten elfedi az egészségkárosító körülményeket, majd az abból eredő egészségromlást a nyugdíjkorhatár előtti visszavonulás lehetőségével kompenzálja. Ellentmondásos a szabályozás abban a tekintetben is, hogy aki igénybe vette a korkedvezményes visszavonulás lehetőségét, korhatár előtti ellátásban részesülőként akár ugyanabban az egészségkárosító munkakörben is dolgozhat, gyakran dolgozik is, amelyből visszavonult.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt kérdezi, milyen módon kívánunk eleget tenni a korkedvezményes rendszer átalakításáról szóló kormányhatározatnak. A rendszer kritikájának összefoglalásával talán sikerült érzékeltetnem, hogy az önök által kialakított rendszer hibáinak feltérképezése megtörtént, dolgozunk azon, hogy megfelelő megoldást találjunk egy, elsősorban a munkavállalók egészségvédelmére fokuszáló szabályozás kialakítására. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyes foglalkozások esetében léteznek elháríthatatlan ártalmak, erre a javaslatok kidolgozása során figyelemmel leszünk.
Tisztelt Képviselő Úr! Felhívom a figyelmét, hogy a szolgálati járandóság a szolgálati nyugdíjak átalakítását követően jár a jogosultaknak. Semmi köze a korkedvezményhez, mint ahogyan korábban a szolgálati nyugdíjnak sem volt köze ahhoz. Fel sem merült a szolgálati járandóság megszüntetése, sőt, a szabályozás bármilyen csekély módosítása sem.
Kérem a válasz elfogadását. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés