DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Vendégeink! Engedjék meg, hogy expozémat egy Márai Sándor-idézettel kezdjem: a kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást és hazugságot, a kommunizmust.

(Dr. Tiba István elfoglalja jegyzői helyét.)

Minden nemzet történelmében vannak olyan súlyos és tragikus események, amelyek kihatnak az egész népességre, és amelyek emlékét az emberek évszázadokon keresztül megőrzik. Hazánk évezredes múltjában több ilyen esemény volt, és ezek közül az egyik az 1945-ös szovjet megszállás, amelynek 40 esztendeje alatt felszabadulásról beszélt az államhatalom. Szabadságról beszéltek annak ellenére, hogy hazánk lakossága - a szülők és nagyszülők élményei alapján - tisztában volt azokkal a borzalmakkal, amelyek ezt a korszakot jellemezték.

A kommunista diktatúra, a Rákosi-korszak a magyar történelem legsötétebb, rettenettel teli szakaszai közé tartozik. Akad köztünk olyan, aki átélte ezeket az éveket, de sokan szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak erről. Sokunknak van személyes története, családi élménye ezzel kapcsolatban, de sokan talán nem is hallottak ezekről az eseményekről, hiszen a kényszermunkatáborokról szóló iratok is szinte napjainkig, 1994-95-ig titkosak maradtak.

Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a korszak eseményeinek feltárásával és megismertetésével a XX. század történelmi traumáinak feldolgozását a magyar társadalom lezárja azáltal, hogy megemlékezik azokról. Tartozunk azzal elődeinknek, hogy a történteket nyilvánosságra hozzuk és megbeszéljük. A fiatalabbak kötelessége fejet hajtani az előttük levő korosztály szenvedései előtt, másfelől azoknak, akik szinte semmit sem tudnak erről az időszakról, szükséges azt megismerni, hogy tanuljanak belőle.

Hiába készült számos feltáró jellegű munka, dokumentum- és játékfilm a kommunista időszak bűneiről, a mai napig nem beszéltük ki elég alaposan, nem jártuk körbe a témát. Az elhallgatott bűnök súlya ezért ránk nehezedik. Ugyanakkor azt gondolom, hogy semmiképpen sem lehet a gyűlölet, a harag, az indulat keltése a cél, hanem csakis az igazság feltárása és megismertetése.

(13.50)

A második világháborút követően Európa nyugati részén a megbékélés jegyében mindenki az újjáépítésen munkálkodott, míg a keleti blokkban szovjet minta alapján a könyörtelen diktatúra lett a mértékadó. A kommunizmus a nácizmussal szemben nem vállalta fel nyíltan a terrort, de ettől még az állandó, bújtatott elnyomás és a rejtett vagy nyilvánvaló megfélemlítés vált a rezsim alapjává.

A városi és falusi középosztály likvidálása volt a cél. Magyarországon sok ezer családot deportáltak. 1950 és 1953 között több hullámban történt a családok kitelepítése, a legnagyobb szervezettség és titoktartás közepette. Sokszor előzetes értesítés nélkül, éjjel törtek az emberekre az Államvédelmi Hatóság 6-8 fős osztagai, és korra, nemre, egészségi állapotra való tekintet nélkül mindenkinek mennie kellett a gyűjtőhelyre. Onnan azután lezárt vagonokban szállították az embereket kényszermunkatáborokba, a Hortobágyra körülbelül tízezer embert, illetve az ország északkeleti részébe, kisebb-nagyobb falvakba. Budapestről 14 ezer embert telepítettek ki. Ezek a családok minden vagyonukat elveszítették pár óra alatt. A Hortobágyon létesített 500-600 és esetenként 1000 fős táborokban az emberek elzártan éltek, látogatót nem fogadhattak, levél vagy csomag is csak kivételes kedvezménynek számított. Gyakori volt azonban a bántalmazás, a testi fenyítés, és kényszermunkára fogták a mozgásképeseket, az időseket és kiskorúakat egyaránt. A szerencsésebbeket vidéki családok otthonaiba zsúfolták be kényszerlakhelyül. A kommunista propaganda a szegénységért a kitelepítetteket okolta, míg a kiürült lakásokba pártfunkcionáriusokat költöztettek. Az internáltak listájára valójában bárki felkerülhetett, akit osztályellenségnek minősítettek, de elég volt egy szebb lakás vagy pusztán egy személyes ellenség is.

Úgy vélem, ezekről beszélni kell, emlékezni, emlékeztetni rá, hogy a történelem ne ismétlődjék meg, ne fordulhasson elő hasonló még egyszer. Historia est magistra vitae, a történelem az élet tanítómestere - avagy Móricz Zsigmond szavaival élve a história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanulságul legyen a későbbi időkben mindenkinek.

2000-ben az Országgyűlés az 58/2000. számú határozata javasolta a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását. Az Európai Unió Tanácsa 2011. június 8-án fogadta el a 11268/11. számú következtetést az európai totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekményekre való emlékezésről. Az önök előtt fekvő javaslat pedig a diktatúra elnyomó rendszerének nyilvánosság előtti bemutatásával, a közvélemény figyelmének felhívásával kíván emléket állítani a jogfosztottan deportáltaknak. Amellett, hogy megemlékezünk a kitelepítetteket ért meghurcoltatásokról, szükséges megemlékezni azokról és méltatni azokat is, akiket büntetésből köteleztek arra, hogy a kisemmizetteket befogadják. Ezek az ugyancsak végsőkig kifosztott, megalázott családok nem feledhető együttérzésről és humanizmusról tettek tanúbizonyságot, amikor valódi menedéket nyújtottak az otthonukból kitaszítottak számára.

A kommunizmus emberek tízezreinek életét tette tönkre azzal, hogy kiszakította őket életükből, elszakította őket családjuktól, megfosztotta őket minden tulajdonuktól, megélhetésüktől, és erőszakkal elhurcolva kényszermunkára kötelezte őket. Majd a kitelepítés feloldása után földönfutóként, megbélyegzett és megtűrt ellenségként a mindenhonnan kitaszítottság állapotából kellett életüket újrakezdeni. Az áldozatok iránt érzett tisztelet azt kívánja, hogy megemlékezzünk e történelmi tragédiáról, a totális diktatúra embertelenségéről, a kitelepített és meghurcolt honfitársaink tragikus sorsáról, és egyúttal gondozzuk azok emlékét is, akiknek a zsarnoki rendszer kegyetlensége ellenére volt elég bátorságuk megőrizni emberségüket, és akik a legínségesebb időben sem feledkeztek meg az alapvető erkölcsi értékekről.

Akkor leszünk képesek egymás iránt megfelelő megértéssel és toleranciával viseltetni, ha az ilyen és hasonló kegyetlen műveleteket, embertelen ideológiákat néven nevezzük. Ma különösen fontosnak tartom, hogy legyen, amiben egyetértünk, amiben közös gondolkodásra törekszünk. Tekintsük úgy, hogy ez a határozati javaslat összefogó kapocs a jelenben, mely támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek segítenek a múlt értelmezésében, valamint a kortársak és a jövő generáció felelős gondolkodásra késztetésében. Ezért kérem, hogy igen szavazatukkal támogassák az országgyűlési határozati javaslat elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu