DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértünk abban, hogy nagy szükség van arra, hogy a katonák megbecsülését rendbe tegyük, a katonai hivatás elismertségét növeljük. Jelen pillanatban az előző kormányzatnak köszönhetően, az elmúlt nyolc évnek köszönhetően sajnos a katonai hivatás elismertsége igen alacsony. Sajnos, mind az anyagi, mind az erkölcsi elismerés elmaradt az elmúlt években. Szeretném elmondani itt is, az Országgyűlés előtt, hogy az utolsó tisztességes illetményemelés, ami nagyon fontos volt a katonák számára, az Orbán-kormány utolsó évében történt, átlagosan mintegy 70 százalékkal emeltük a katonák illetményét. Azóta gyakorlatilag ezen a szinten van a katonák elismertsége.
Nem lehet elvárni a katonáktól, bár el lehet várni a hivatástudatot és a szolgálatot, de nyilván a mai világban meg kell fizetni a katonai szolgálatot. Erre törekszünk az elkövetkező időszakban, hogy anyagilag is és erkölcsileg is elismerjük a katonák tevékenységét, a haza szolgálatát. Mint ahogyan itt is látjuk most, hiszen a napirend előtti felszólalásomban pont arról beszéltem, hogy 4490 katona áll készenlétben, és folyamatosan ott van a töltéseken, mentik az emberek életét, mentik az emberek vagyonát, akkor nem lehet azt tenni, hogy az illetményüket nem rendezzük. Nem lehet azt tenni, hogy a lakástámogatást csökkentjük. Nem lehet azt tenni, hogy 5-6 év a minimális várakozás a fiatal katonák esetében, katonatisztek esetében, hogy lakáshoz juthassanak.
Ezért határozott és komoly lépéseket kívánunk tenni annak érdekében, hogy mind anyagilag, mind erkölcsileg helyére tegyük a dolgokat, elismerjük a katonák szolgálatát, a haza védelmének szolgálatát, hiszen valljuk, hogy nagyon-nagyon szent és kimagasló teljesítmény a haza szolgálata, ezért ezt szeretnénk a következő időszakban hangsúlyosan képviselni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés