HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Ügyrendi javaslatom van. Ahogy ez itt elhangzott, miszerint a 24. § (5) bekezdésére vonatkozó javaslat hatályát veszíti, oly mértékben lóg ki ebből az előterjesztésből, és olyannyira hiányzik ennek a megfelelő indokolása ebből az előterjesztésből - utalnék itt arra, hogy Salamon László képviselőtársunk 15 perces hozzászólásban fejtegette ennek az indokolását, hogy ez miért helyes így, ahogy van, ennek még csak halvány utalása sem található ebben a magyarázatban -, azzal a gyanúval élünk, hogy itt a jóhiszemű joggyakorlásnak a sérelmére elkövetett előterjesztéssel állunk szemben, és ezért kérem a házbizottság rendkívüli ülésének az összehívását ennek megtárgyalására.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés