87 felszólalás
T/13210 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a kulturális központok nyitásáról, működtetéséről és tevékenységéről szóló Egyezmény kihirdetéséről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik frakciója örömmel üdvözli és örömmel támogatja az előttünk lévő előterjesztést, úgy is, mint akik elsőként fogalmaztuk meg már a választási programunkban is, hogy Törökországot Magyarország stratégiai szövet…
I/11635 Mi indokolja a kft-k alaptőke-szükségletének drasztikus megemelését?
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az új polgári törvénykönyv szerint a kft.-k alapításához szükséges minimális tőke a jelenlegi 500 ezer forint helyett 3 millió forintra fog emelkedni. Az erre vonatkozó új szabályozásokat az új törvény normaszövegének 3:159.…
I/11635 Mi indokolja a kft-k alaptőke-szükségletének drasztikus megemelését?
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, ami rámutat arra, hogy mennyire összetett kérdésről van szó, hiszen van ennek a kérdésnek egy jogi vetülete és van egy gazdasági vetülete is, és mint minden döntésnek, vannak előnyei és hátrányai. Mi azt elfogadjuk, hogy ez a lépé…
I/10777 Mit kíván tenni az egészségügyért felelős minisztérium annak érdekében, hogy a költségvetési intézménnyé alakuló, korábban gazdaság társaságként működő egészségügyi intézményekben a jövedelmeknek a jogviszony változásából fakadó csökkentése miatt
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés által nemrég elfogadott jogszabály szerint a korábban gazdasági társaságként működő kórházak költségvetési intézménnyé alakulnak át, ami az ott dolgozó orvosok és szakdolgozók jogállását is megváltoztatja. Ön…
I/10777 Mit kíván tenni az egészségügyért felelős minisztérium annak érdekében, hogy a költségvetési intézménnyé alakuló, korábban gazdaság társaságként működő egészségügyi intézményekben a jövedelmeknek a jogviszony változásából fakadó csökkentése miatt
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Amiben most egyetértünk, abban eddig is egyetértettünk. Arra azonban, ami az átalakulás Achilles-sarka, a fenyegető elvándorlás az amúgy is hiányt jelentő szakmákból, az ön válaszában nem kaptunk megnyugtató választ. Értékelem az erőfeszítéseket, és n…
Napirend előtti felszólalások
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügy területén a legtöbb kritika nem amiatt érheti a jelenlegi kormányzatot, amit tett, hanem amiatt, amit nem. A szakterület vezetőjeként ön láthatóan gúzsba kötve táncol, hiszen folyamatosan zsugorodó erőforrások…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A mai vitanap célja a 2002-2010 közötti időszak vizsgálata abból a szempontból, hogy mennyiben járult hozzá ez az időszak az államadósság példátlan mértékű megnövekedéséhez. Én azonban szeretném megragadni ezt az alkalmat a…
P/6940 A jövő nyugdíjasainak védelméről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Két olyan politikai erő képviselői után kell felszólalnom, amelyek maguk is felelősek voltak annak az elrontott nyugdíjmodellnek a létrehozásáért, amely évtizedeken keresztül szívta ki a közpénzeket a magyar államkasszából…
T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
HEGEDŰS TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amit itt látunk, amiről ma ez a vita folyik, összefüggésben van azzal a gazdasági szabadságharccal, amit a kormányzat 2010-ben meghirdetett. Annak is egy szomorú állomását jelenti a mai nap, egy olyan állom…
H/5687 "Magyarország Európai Uniós csatlakozásának eredményeit és a csatlakozás hátrányait feltáró eseti bizottság" létrehozásáról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Magam is az előterjesztők között lévén, de most a frakció nevében biztosítom támogatásunkról ezt az előterjesztést, amelynek a célja az, hogy végre teljes körű képet kapjunk arról, hogy mi az eddigi tagság tapasztalatának mérlege, és ezenfelül mik a…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakozván képviselőtársaimhoz, tehát azért azt szögezzük le egyértelműen, tehát a Jobbik nem kíván és nem fogalmaz meg célként olyan politikát, amely inflációgerjesztő volna. Nem is volt erről szó, ezt tehát önök magyarázták bele. Amiről viszont…
K/5145 Jár-e történelmi igazságtétel Magyarország egyik legnagyobb egészségpolitikusának, az Országos Közegészségügyi Intézet és tisztiorvosi szolgálatot megszervező, Magyar Örökség Díjas Johan Bélának?
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): (Hangosítás nélkül:) Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Államtitkár Úr! (Közbeszólások: Nincs hang.)
T/4864 A helyi önkormányzatokról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd fogadjam meg az előbbi javaslatát, tanácsát, amelyben Novák Előd képviselőtársamnak adott válaszában a házbizottság hatáskörébe utalta a ma kiderült anomáliát. Kérem a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását, egyben egy félórás tanácskozá…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A jegyzőkönyv számára mondom, hogy néhány perce kaptuk meg azt a dokumentumot, amely hiánya miatt a házbizottság rendkívüli ülésének az összehívását, illetve a szünetet kértük. Amennyiben ez meglett volna, akkor erre az egészre nem lett volna szüksé…
T/4839 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselőtársam kérdésére, hogy mi volna a különbség, ha ez állami cégként működne, egy szót mondhatok mindenképpen, a profittranszfer, képviselőtársam. Az önök kormánya volt az, amely 1995-ben és '96-ban idegen kézbe adta a természete…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Amikor a költségvetési politikáról, illetve a költségvetési törvény előterjesztéséről beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a költségvetési politika csupán egy eszköz az átfogó kormányzati gazdaságpolitika kez…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr, és Gyimesi Endre képviselőtársamnak is köszönöm a reakcióját. Viszonválasszal tartozom ezért. Azokhoz az említett forrásbővülésekhez, amiket említett, azért tegyük hozzá, hogy a költségvetésben meglévő bizonytalanságok miatt. Azért igen komoly veszé…
V/4500 A nők közéleti, politikai részvételének erősítése
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Olyan országban szeretnék élni, ahol a gyerekvállalás vagy annak feltételezése nem jelenthet hátrányt a munkavállalásban, ahol nem parkolnak arra nem jogosultak a mozgáskorlátozottak helyére, ahol a siketek anyanyelve, a je…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Negyed óra technikai szünetet kérek, hogy a technikai problémát át tudjuk hidalni a frakcióban az akkumulátorokkal. Köszönöm. Frakciószünetet kérünk. (Németh Szilárd: A gyógyszert be kell szedni!)
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A Házszabály 56. §-a szerint kérem a frakciószünet elrendelését. A Házszabály indoklási kötelezettséget nem ír elő.
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 2003-as egységes hírközlési törvény, amelynek az aktuális módosítása fekszik éppen előttünk, a maga idejében korszerű, előremutató törvény volt. Azóta többször is módosítani kellett, ami érthető egy ilyen gyorsan változó ágazatban, különös tekinte…
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő előterjesztés deklaráltan is csak része annak a megoldáscsomagnak, amit a kormány terjesztett elő a devizahitelesek problémájának megoldására, így értelemszerűen az előterjesztésen túl érintenünk kell ennek a csomagnak egyéb elemei…
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy gyors reagálás Rogán Antal képviselőtársam részére. A javaslatcsomagunkban az szerepel, hogy a kereskedelmi bankok az átváltáskor a jegybanki alapkamat plusz 2 százalékon lennének kötelesek ezt nyújtani, tehát ez a probléma, ha úgy tetszik,…
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr - és egyben LMP-s képviselőtársamnak is a nagyvonalú gesztusát. Egy félreértésre szeretnék reflektálni: szó sincs arról, hogy a Jobbik azt javasolta volna, hogy a költségvetés fizesse ki a hiteleket a hitelfelvevők helyett. A javaslatunk arra vonatkozott, h…
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A devizahitelesek megsegítésére irányuló megoldáscsomaggal és az ennek részét képező törvénymódosítással kapcsolatban többször megfogalmaztuk a Jobbik nevében a kritikánkat és a hiányérzetünket. Részben azért, mert megítélésünk szerint nem oldja meg…
T/3489 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról H/3490 A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek Magyar Állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásáról
DR. HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Mondandómat megkönnyíti, hogy Balczó Zoltán képviselőtársam sok mindent elmondott már abból, amit én is szerettem volna, így ezeket nem fogom ismételni. Nemzetstratégiai szempontból támogatjuk ezt a tranzakciót, amely fontos tulajdonrészt biztos…
I/2283 Hóman Bálint kultúrpolitikus és Orsós Ferenc patológus professzor rehabilitációjának szükségességéről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének 125. évfordulója az elmúlt évben jó alkalmat teremthetett volna arra, hogy a XX. század egyik legkiemelkedőbb kultuszminiszterének, a történelemtudomány doktorána…
I/2283 Hóman Bálint kultúrpolitikus és Orsós Ferenc patológus professzor rehabilitációjának szükségességéről
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Nem tudom elfogadni. Mégpedig azért nem, mert komoly belső ellentmondás van érvelésében. Egyfelől azt állítja - egyébként helyesen -, hogy nem a kormány feladata tudományos kérdésben állást foglalni. Ugyanakkor a Magyar Tudományos Akadémia…
V/2806 Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon
HEGEDŰS TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Miután államtitkár úr és fideszes képviselőtársam elég kimerítő részletességgel ecsetelte a jelenlegi helyzethez vezető utat, én erre már sok szót nem vesztegetnék, inkább rátérnék arra, ami a mondandónk fő üzenete, hogy…
V/2806 Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Scheiring Gábor képviselőtársam méltatlan és feltételezzük, nem tudatosan félreértelmezett vádjára reagálva: természetesen nem a bankok kistafírozásáról van szó, hanem a családok, az adósok helyzetének konszolidációjáról. A bankokra igenis a mi mego…