HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Magam is az előterjesztők között lévén, de most a frakció nevében biztosítom támogatásunkról ezt az előterjesztést, amelynek a célja az, hogy végre teljes körű képet kapjunk arról, hogy mi az eddigi tagság tapasztalatának mérlege, és ezenfelül mik azok a kilátások, amik várnak ránk. Egyfelől egy hiányt pótol, hiszen annak idején a népszavazás ugyan megtörtént, de úgy szavaztunk, az ország lakossága úgy szavazott a belépésről, hogy nemhogy ők, de még a szűkebb politikai elit sem rendelkezett azokkal a gazdasági hatáselemzésekkel, hogy mibe kerül nekünk a tagság, mi az, amit nyerünk vele, és mi az, amit veszítünk.
Egyrészt tehát kötelességünk is ezt a hiánypótlást megtenni, de ennél is fontosabb érv talán az, hogy tisztában legyünk vele, az az Unió, amely felé napjainkban tartunk, ez már nem az az Európai Unió, mint amely mellett az ország a népszavazáskor döntött. Akkor még nem volt szó olyan mértékű központosításról, olyan mértékű centralizációról, nem volt még szó arról, hogy ha nem tetszik az arcunk Brüsszelben, akkor pénzmegvonással büntetnek, nem volt még arról szó, hogy az Európai Unió, ha kell, darabontkormányokat ültet olyan országok nyakába, mint Olaszország, Görögország vagy éppen a szomszédos Románia.
Még egy szempontot ajánlanék figyelmébe a kormánypárti frakcióknak: ha azt hangoztatjuk, hogy nincs alternatíva, akkor az ország tárgyalási pozícióját is nagymértékben rontjuk. Tehát ha az a célunk, hogy erősebb tárgyalási pozíciónk legyen Brüsszellel szemben, akkor igenis fel kell mutatnunk azt, hogy van alternatíva, és ha nem is olyan könnyű ennek az útját és módját megtalálni, hiszen igazán behatóan, komolyan eddig még nem foglalkoztak vele, akkor sürgősen el kell kezdeni, föl kell mutatni azt, hogy van az ország számára alternatíva az európai egyesült államokkal szemben.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés