HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakozván képviselőtársaimhoz, tehát azért azt szögezzük le egyértelműen, tehát a Jobbik nem kíván és nem fogalmaz meg célként olyan politikát, amely inflációgerjesztő volna. Nem is volt erről szó, ezt tehát önök magyarázták bele.

Amiről viszont szó van, azt Lenhardt Balázs képviselőtársam az előbb pontosan kifejtette, hogy az infláció emelkedése éppen olyan rossz, mint a gazdasági növekedés lassulása vagy a foglalkoztatás szűkülése, vagy a kereskedelmi hiány növekedése. Az egy fontos mutató az összes többi közül, és valóban hibának tartjuk, hogy ezt az egy kérdést mintegy kivesszük a gazdasági kormányzat kezéből, s úgymond függetlenítjük a kormányzati gazdaságpolitikától, ugyanis nincs ideális helyzet, majdnem minden esetben valamelyik mutató javulása valamelyik másik romlásával jár együtt, s pontosan ennek a mérlegelése a gazdaságpolitika egyik feladata, tehát optimalizálni kell a különböző hatások között.

A másik pedig, amire Rozgonyi Ernő képviselőtársam utalt, hogy az inflációra is csak közvetett befolyása van a Magyar Nemzeti Banknak, és a kamatpolitikával nagyon sokszor nem azt a problémát orvosolták, amire hivatalosan megfogalmazták. Például a legpenetránsabb eset a '90-es évek eleje volt, amikor az egekbe emelt alapkamattal akarták úgymond megfékezni az inflációt, amihez semmi köze nem volt, viszont óriási károkat okozott a gazdaságban.

(15.30)

Tehát amikor azt mondjuk, hogy összhangba kell hozni a gazdaságpolitika eszköztárát, és ezeket összhangban kell működtetni, akkor nem arról van szó, hogy bármelyik gazdasági mutató tekintetében megengedhetőnek, pláne hogy kívánatosnak tartanánk a helyzet romlását. Ezeket együtt kell kezelni, és a cél az, hogy egy fenntartható növekedési pályát lehessen kialakítani. Ez az a gazdaságpolitika, amit a Jobbik kívánatosnak tart.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu