HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének 125. évfordulója az elmúlt évben jó alkalmat teremthetett volna arra, hogy a XX. század egyik legkiemelkedőbb kultuszminiszterének, a történelemtudomány doktorának tudományos rehabilitációjára sor kerülhessen. Ez azonban nem történt meg. Hóman Bálint történelmi tanulmányai végeztével az Egyetemi Könyvtár, majd 1922-től az Országos Széchényi Könyvtár igazgatói posztját töltötte be. 1923-ban a Nemzeti Múzeum főigazgatója, 1929-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1932-től kezdődően öt kormány kultuszminisztereként szolgált. A Klebelsberg Kunó által írt népiskolai program folytatója, aki a paraszti tehetségek felemelésével, iskoláztatásával igyekezett megerősíteni a magyar középosztály pozícióját.
Akadémiai tagságát az 1946-os MTA-beli tisztogatások során az intézet alapszabályának megváltoztatásával sikerült megszüntetni. 1946 augusztusában úgymond háborús bűnösként életfogytiglani fegyházra ítélték azt a kultúrpolitikust, aki miniszterként az oktatásnak és kultúrának nemzetstratégiai szerepet tulajdonított, és eszerint is cselekedett. Hóman Bálint 1951-ben a váci fegyházban hunyt el.
A Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja szükségesnek és fontosnak tartja, hogy a magyar középkor egyik legelismertebb kutatójának, a Magyar történet című nagyívű enciklopédikus mű társszerzőjének akadémiai tagsága helyreálljon.
Szintúgy szükségesnek és fontosnak tartjuk Orsós Ferenc patológus professzor posztumusz rehabilitációját, aki a Debreceni Tudományegyetem kórbonctani, majd törvényszéki orvostani tanszékének vezetője, 1928-tól a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének országos elnöke, az MTA levelező, majd rendes tagja volt.
(15.10)
Orsós Ferenc 1944-ig az Orvosi Kamara elnöki tisztét is ellátta. A professzor elvitathatatlan érdeme, hogy a katyni tömeggyilkossággal kapcsolatban felállított nemzetközi vizsgálóbizottság vezetőjeként bebizonyította, hogy a több ezer lengyel katonatiszt kivégzéséért a Szovjetunió államrendőrsége, az NKVD volt felelős. A professzor a bizonyítékok ismeretében 1944-ben elhagyta az országot, és amerikai védelemért folyamodott. A katyni vérengzésről feltárt igazság miatt háborús bűnösnek nyilvánított Orsóst a Magyar Tudományos Akadémia kizárta tagjai sorából. 1990-et követően az MTA akkori elnöke, Kosáry Domokos több alkalommal is megtagadta a professzor akadémikusi rehabilitációját. Meggyőződésem szerint a politikai vádakkal illetett Orsós Ferenc munkásságának mielőbbi rehabilitációja nem várathat többet magára.
Kérdésem államtitkár úrhoz: mit kíván tenni a kulturális kormányzat a két kiemelkedő tudós hivatalos elismertségének helyreállítása érdekében? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés