HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügy területén a legtöbb kritika nem amiatt érheti a jelenlegi kormányzatot, amit tett, hanem amiatt, amit nem. A szakterület vezetőjeként ön láthatóan gúzsba kötve táncol, hiszen folyamatosan zsugorodó erőforrások mellett kellene a működőképesség feltételeit biztosítania a tárcának, ami láthatóan egyre kevésbé megy. A kormány részéről az egyetlen, minden tekintetben körvonalazatlan ígérete az volt, hogy megmentik, rendbe teszik az egészségügyet; ehelyett azt láthatjuk, hogy az ágazat helyzete mélypontra süllyedt. Hangzatos szólamok vannak - pénzkivonás mellett - érdemi, szerkezeti átalakítás nélkül, ami nincs, az olyan szerkezetátalakítás, ami a fenntarthatóságot vagy a hozzáférési egyenlőséget javítja.

A pénzhiány és a szakmai perspektívátlanság miatt újabb és újabb csúcsokat dönt az orvos- és szakdolgozó-elvándorlás. Az intézményeket elbizonytalanította az elhúzódó tulajdonosváltás, az igazgatók hónapokon át tartó kinevezése. A beteg ebből csak növekvő várólistákat, frusztrált ellátókat, romló körülményeket lát. Két és fél év telt el, és a forráskivonáson és elvándorláson kívül gyakorlatilag semmi nem történt. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy tehetetlenségről van-e csupán szó, vagy van mögötte valami rejtett forgatókönyv. Utóbbira az utal, hogy miközben ön az ágazat szakmai vitáit folytatja, addig néhány képviselő más törvényekhez fűzött kapcsolódó módosítóiból egy egészen más modell rajzolódik ki. Ebben a társadalombiztosítás helyett marad a mindenki számára ingyenesen igénybe vehető állami rendszer - ami szép lassan szegényellátássá zsugorodik -, a felső 10 százalék, az egykulcsos adó nyertesei pedig az adómentesen adható magánbiztosításból oldják majd meg a problémáikat. A kettészakadt társadalomhoz ez a kettészakadt egészségügy illik.

Ez a modell immár mélyen be van kódolva a rendszerbe, anélkül, hogy erről nyílt politikai döntés született volna. Nem tudhatjuk, hogy milyen egészségügyi rendszerünk lesz, társadalombiztosítás-e még a tb, vagy már az állami egészségügyi szolgálat lett kiépítve, ami tetszés szerint szűkíthető, hiszen nincs mögötte immár járulékkal megalapozott váromány. Az üzleti biztosítás kiépítése közben szépen halad, arra a jövedelemtöbbletre építve, ami az egykulcsos jövedelemadó nyerteseinél, a népesség leggazdagabb felső tizedénél keletkezik. Miközben a nép nagy részének ellátását hivatott intézmények közvetlen állami tulajdonba kerülnek, néhány képviselő ártatlannak tűnő félmondatos egyéni vagy anonim bizottsági módosító indítványokkal egy teljesen más egészségügyi modellt alakított ki. Ennek az új modellnek semmi köze a Semmelweis-terv ködösen megfogalmazott, kontúrtalan, de vállalható víziójához.

(9.30)

Olyan jövőképet vetít előre, amelyben csak az erősek maradnak talpon, a gyengék pedig túlélésért küzdenek. A szakértők régóta félnek attól, hogy az egészségügy államosítása végül is nem szól másról, mint egy olyan szűkített, lerontott közösségi ellátórendszer kiépítéséről, amelynek dolga a kiterjesztett közgyógyellátás, szegényellátás és a magánszféra által nem szívesen kezelt kockázatok, mint a sürgősségi ellátás, drága, ritka betegségek közösségi kezelése lesz. Tehát az, aki szegény, az menjen a kijelölt SZTK-ba, várjon a sorára, az alapvető biztonságot eközben mégiscsak a kiemelt kórházak sürgősségi osztályai jelentik, valamint az igazán súlyos betegek ezután is mehetnek az Országos Onkológiai vagy Kardiológiai Intézetbe, ahol gazdagot és szegényt egyaránt el fognak látni a járulékáért. De alapesetben a nyertes 10 százalék inkább elmegy a fizetős magánellátásba, ahol végre kulturált ellátást kap. Erre utal, hogy alig feltűnő bizottsági módosítónak köszönhetően adó- és járulékmentes lesz a cégek által üzleti egészségügyi biztosításra fordított kiadás, amit egészségügyi magánbiztosítók részére fizetnek. Mindezt akkor, amikor általában szűkülnek a béren kívüli juttatások, általában ellehetetlenülnek a nonprofit egészségügyi és nyugdíjpénztárak.

Ezt támasztják alá azok a szavak is, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök a biztosítók nemzetközi konferenciáján 2011. október 19-én mondott. Idézem: "Összességében tehát azt szeretném mondani önöknek, hogy örülünk annak, hogy a választásokat megelőzően volt szakmai együttműködés a későbbi leendő kormányzat és a biztosítóvilág meghatározó személyiségei között. Én szeretném, hogyha folytatódnának azok a konzultációk, amelyek arról szólnak, hogy a munkáltató által adott biztosítás tud-e élvezni valamifajta állami támogatást akár adókedvezmény formájában. A jövőt illetően mi egy olyan biztosítási piacra gondolunk - idézem a miniszterelnököt - a kormányzat részéről, s ez érvényes a nyugdíjbiztosításra és érvényes az egészségbiztosítási rendszerre is, amely alapvetően kétpilléres. Van egy világos állami lába, és van egy nagyon erős, reményeink szerint folyamatosan izmosodó magánlába is, amely magánláb megerősödéséhez egyébként a kormányzat, ha a konzultációk révén eredményre tudunk jutni egymással, akkor szívesen nyújt segítséget." Azóta, úgy tűnik, ez az egyezség megszületett.

Államtitkár Úr! Ez már nem a hajdan sokat szidott holland vagy szlovák modell, amikor a közforrások kezelésébe (Az elnök csenget.) tőkét engedtünk volna be az egészségügybe, hanem a Fidesz által korábban okkal sokat kárhoztatott amerikai modell, amikor az állami szegényellátás a rászorultaknak, szegényeknek és öregeknek jár, mellette pedig a biztosítási piac, a nyertes 10 százalékának magánellátásával együtt. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu