DR. HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Mondandómat
megkönnyíti, hogy Balczó Zoltán képviselőtársam sok mindent elmondott
már abból, amit én is szerettem volna, így ezeket nem fogom ismételni.
Nemzetstratégiai szempontból támogatjuk ezt a tranzakciót, amely fontos
tulajdonrészt biztosít egy stratégiailag meghatározó, nemzetgazdaságilag
stratégiai fontosságú vállalatban és ágazatban.
Az, hogy mindezt korábban föl nem használt IMF-forrásokból sikerült
fedezni, erre csak azt mondhatjuk, hogy ügyes, tehát ez egy érdekes
húzás volt. Az Ordosz Műhely mai lapszemléjéből idéznék, amely a Le
Monde-ból idézi azt a megállapítást, hogy ez a történelem iróniája: a
neoliberális ortodoxia segíti pénzügyileg a magyar kormányt ahhoz, hogy
energetikai szuverenitását visszanyerje.
Úgy gondoljuk, hogy ez egy pragmatikus megoldás volt, aminek itt és most
helye és indokoltsága van. A Jobbik programjában egyébként világosan
szerepelt az a cél, hogy az államnak legyen célja, hogy egyes stratégiai
ágazatokban - és különösen az energetikában és a közműszolgáltatásokban
- megőrizze, illetve adott esetben visszaszerezze az állami befolyást.
Sokféle kritika hangzik el valóban a szociális demagógia talaján állva.
Ezzel kapcsolatban egyvalamire hadd hívjam fel képviselőtársaim
figyelmét: hitelből folyó kiadásokat finanszírozni így nem illik.
Márpedig itt egy hitelfelhasználásról van szó, amelynek a módját, azt,
hogy ez a hitelfelvétel megtörtént, többször bíráltuk, de ez a pénz itt
van Magyarországon, és eddig a pillanatig ez a pénz tartalékban
szerepelt.
Annál rosszabb nincsen, mint hogy fizetünk a pénz használatáért kamat
formájában, és nem vesz részt az a pénz a gazdaság körforgásában. Itt
ebben az esetben egy fel nem használt hitelből egy a gazdasági
vérkeringésben részt vevő értékpapírrá alakult, ami mi jó megoldásnak
tartunk. Ahogy itt többször elhangzott: ez a tulajdonrész alkalmas arra,
hogy a stratégiai jellegű irányítást meghatározza tulajdonosként a
MOL-ban, ami - tegyük hozzá - nemcsak országos jelentőségű vállalat,
hanem az egész régióra jelentős kihatása van.
Ami ritkán hangzott el az, hogy ez védelem szempontjából is nagyon
fontos, ugyanis az elmúlt években a MOL többször ki volt téve az
ellenséges célú felvásárlásnak. Ezt a veszélyforrást, azt hiszem,
innentől kezdve kipipálhatjuk. Ilyen veszély ebben a felállásban nem
fenyeget. A Jobbik a programjában is kívánatosnak tartotta az állam
aktív szerepvállalását a gazdaságban, ezt annak részének tekintjük.
Amennyiben a rendelkezésünkre álló információk ezt lehetővé teszik, ez
korrekt üzleti megállapodásnak tűnik. Ugyanakkor az üzenetértéke is
fontos, hiszen talán az első eset, amely szembemegy az elmúlt 20 év
elhibázott privatizációs gyakorlatával, és annak egyfajta korrekcióját
jelenti.
Amire viszont felhívnám a figyelmet, az egy érdekes momentum. Ez a
tranzakció is azt mutatja, hogy amire van egy eltökélt állami akarat,
ahhoz ilyen vagy olyan módon forrásokat is sikerül rendelni. Ugyan egy
holnapi napirendi pont témája, csak utalnék rá röviden, hogy mi ugyanígy
tekintünk a devizahitelesek problémamegoldási csomagjára is, amiben a
kormány egyfajta megoldást javasolt, ami megítélésünk szerint a probléma
gyökeres megoldására nem alkalmas. De többször elhangzott, hogy a
Jobbik által javasolt megoldásra, a devizahitelek támogatott
forintosítására nincs elég fedezet. Ez körülbelül nagyságrendileg
ugyanakkor forrást igényelne, mint az a MOL-tranzakció. Politikai
elhatározás és szándék kérdése a megoldás.
Ami egy másik fontos tanulság, amit kiemelnék, hogy érdemes az
oroszokkal tárgyalni: mi nagyon örülünk ennek a fordulatnak, ugyanis a
Fidesz politikájában kifejezetten veszélyesnek tartottuk az elmúlt
években azt a vakmerőséget vagy felelőtlenséget amellyel az orosz
relációt kezelte. Szintén Balczó képviselőtársam utalt a grúz
konfliktusban elfoglalt akkori álláspontra. Kifejezetten örvendetesnek
tartjuk, hogy a keleti nyitás jegyében az orosz kapcsolatok, az orosz
reláció is végre abba a mederbe kerül, ahova való, és amely politika
egyébként a Jobbiknak hosszú évek óta vallott hivatalos programja.
Mindezekkel együtt mi ezt a tranzakciót támogatandónak és támogathatónak
tartjuk azzal együtt, amit Nyikos képviselőtársam mondott, hogy a
tranzakció utólagos ellenőrzését fontosnak tartjuk az átláthatóság
jegyében, de úgy gondolom, félnivalója nincs a kormánynak ebben, ezért
ennek nem lesz akadálya. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés