ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogom kihasználni a tizenöt percet, gyorsan leszögezem: az LMP frakciója természetesen támogatja ezt a javaslatot, a sürgős kihirdetést is.
(18.50)
Egy kis pontosítást szeretnék tenni. Ahogy a miniszterelnök úr is bejelentette és ahogy a sajtóban is tovább burjánzott, egyszerűen az adományok áfamentesítését szolgáló törvényként ment át a köztudatba. Pontosítsuk a tárgyi szolgáltatást: itt a természetben nyújtott adományokról van szó.
Ez egy abszurd és szégyenletes törvény volt, és épp ideje, hogy ezt visszacsináljuk. Elég szomorú és jellemző, hogy sok-sok civil - köztük az LMP - felszólalása ellenére nem akadt senki, aki utánanyúlt volna az előző kormányzatban. Nyilván az adóoptimalizálók megállapították, hogy ez áfaszempontból teljesen rendben van, csak éppen a méltányosságot nem vették figyelembe.
Ugyanakkor két fontos megjegyzésünk van. Elsősorban a sajtó figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy itt a tárgyi adományokról van szó, és aki eddig azt hitte, hogy a pénzadományokon volt áfa, és ezt a forradalom eltörölte, azt azért pontosítanánk: nem sújtotta eddig senki áfával a pénzadományokat. Igaz, hogy nem is jár különösebb adókedvezmény Magyarországon a támogatásokra.
Ez pedig a második megjegyzésünk tárgya, ugyanis félő az, hogy az elmúlt időszakban teljesen kivérzett és nagyon súlyos állapotban levő civil szektort - ami a világválság kapcsán és az elmúlt időszak különböző intézkedései kapcsán nagyon súlyos állapotba került, és tartunk tőle, hogy a mostani 29 pontos csomag következtében további terheket kap ez a szociális ellátórendszer - ha nem segítjük adókedvezményekkel, akkor ellehetetlenül.
Egy kicsit azért is aggódunk, mert a 29 pontban a regionális mintákra vezették be az egykulcsos adót. Ha a szlovák mintát követjük, szeretném arra felhívni a figyelmüket, hogy Szlovákiában az egykulcsos adóval mindenféle adókedvezményt megvontak, köztük az 1 százalékot is.
Tehát szeretném felkérni a kormányzatot, hogy tegye nagyon világossá, hogy nem tervezi sem az 1 százalék eltörlését, sem azt a meglehetősen szomorú és méltánytalanul nagyon alacsony adókedvezményt, amit ma élveznek az adományok. Jelen pillanatban magánszemély semmiféle adókedvezményt nem élvez a pénzadományon, a cégek is egy nevetséges, egyharmados leírást alkalmazhatnak, úgyhogy eléggé furcsának tartom, ha Göndör képviselőtársam azért aggódik, hogy valaki bizniszt csinál abból, hogy egyharmadát leírja az adománynak.
Tehát kérem, egy világos jelzést küldjenek a szociális szektornak, aki ezt nagyon várja, hogy ebben a súlyos helyzetben miféle intézkedéseket terveznek a pénzadományok tekintetében.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés